Határátlépés, jól megszokott gyomorideggel

október 14, 2010, Dunci | Turizmus (A vaku visszavág), Közlekedés (Gyí, te Logán!), Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 6 megjegyzés



Szerbiát Magyarországon keresztül közelítettük meg, mivel a gps azt az utat mondta gyorsabbnak és nem a Horvátországot átszelő autópályát. Így is végig autópályán haladtunk és semmi érdekes nem történt, az út egyhangú volt, a gyorsan futó útburkolat csíkjainak látványát beszélgetéssel és zenehallgatással próbáltuk megtörni.Ahogy közeledtünk a szerb-magyar határhoz, úgy törtek elő a régi, Románia EU-s csatlakozása előtti emlékek: a gyomorideg a határátlépés előtt, a parázások, a kötelező pénzfelmutatás kiutazáskor, a hatalmukkal visszaélő vámosok. A szerb határ volt hosszú idő óta az első igazi határ, ahol megint izgulni kezdtem, mint a régi időkben. “Old habits die hard.

olvasd tovább »


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.76




Csík Balkánja

július 27, 2010, karoton | Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 6 megjegyzés



Egyik kategória sem felel meg igazán talán a Kuul-túra lenne egy alternatíva.

Igen kis területen fekszik a Székhez képest, a Somlyó hegy alatt, barokk stílusban épült és az ismertetők szerint kegytemplom a neve. Szent hely. Van itt minden, amire egy jó hívőnek szüksége van: pad, gyertya, oltár szoborral, és amiről én szeretnék értekezni: egy rendesebb orgona is.

Történik ugyanis, hogy néhány környékbeli zenész felkérésére, egy külföldre szakadt hazánkfia, új otthonában igencsak értékelt orgonista, meghívásnak tesz eleget, saját pénzén hazajön, hogy megörvendeztesse a nagyérdeműt. Minden rendben lenne, a koncert pillanatáig, leszámítva, hogy két nappal hamarabb oda kell menjen, mert csak bizonyos szűk időhatárok között lehet gyakorolni azaz regisztrálni. Örüljön, hogy használhatja a műszert, mondják erre a szervek.

Vasárnap este nyolc, kezdődne a koncert, de a kifele tartó misés tömeg az ajtóban toporog, kint zuhog. A zenére vágyok, valóságos rohammal tudnak csak áttörni, a hangos hívők során, közben valami gyermekprogram is zajlik, megállapítani nem lehet, de tény, hogy zsivaj, telefoncsörgés, beszélgetés minden irányból. Piaci a hangulat. Az oltár előtt áhítatos hívek sora. Nyolctíz, tovább várni nem lehet, kezdődik. De ez senkit nem hat meg, csak az a 80-90 ember lógatja a fejét és szégyenkezik, aki a padokban ül. Nyolchúsz a helyzet ugyanaz. Szólunk a helyi misék művészének, hogy valamit tenni kellene, de ő csak húzza a vállát. Nyolcharminc már csak csepereg, fele a zaj, öt perc múlva végre csak az orgona szava tölt be mindent. Lent… azonban fent a karzaton a már türelmetlen kántor sétafikál, a művész válla fölött bele-belepillant a kottába, majd háromnegyedkor feladja és távozik. Mit neki Jehan Alain. Kilenctíz, taps, majd pirulós kérdések, hogy volt e már ilyen? Igen a válasz, Algériában, de ott sem ennyire.

Búcsúzónak egy banner kevés jövőbelátást mutató felirata virít a szürkületben: „Most segíts meg Mária”. Ezeket? Minek? Aztán elcsitulok, és titokban elnézést kérek.

De ide többet soha.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 3.01




Köszönjük szépen a panaszokat!

június 29, 2010, admin | Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 1 megjegyzés



Egy filmforgatókönyvhöz olyan hétköznapi, felháborító, apró bosszúságokról szóló történeteket kerestünk, amelyben a sértett fél ütni és rúgni tudna, csakhogy nyilván nem üthet és rúghat. Ezért maximum jól odamond, bár sokszor az sem sikerül, mert fulladozik a dühtől, és nem találja a szavakat. Olyan kis incidensekről van szó, melyek a törvény által nem büntetettek, vagy ha mégis, akkor olyan kis bűntettnek számítanak, amit nehéz bizonyítani, illetve nem éri meg az időt és a fáradtságot, hogy a sértett fél a törvény útján keressen elégtételt. Marad tehát a bosszúsággal. Ezek az incidensek elrontják a napunkat, akadályozzák az ügyintézésünket.

A történetek közül legjobbnak egy kereket választottunk ki, ami „happy end”-el végződik, ez nyeri a DVD-csomagot. A kiírás szerint, ha bárkinek a története felhasználásra kerülne a filmben, akkor a film készítői megkeresik, és megvásárolják tőle az ötlet felhasználási jogát. A beérkezett történetek szinte mindenike jó és releváns. Vannak köztük kerekebbek, kevésbé kerekek. Sajnos, bár jók, a történetek terjedelmüknél, jellegüknél fogva nem igazán illenek bele a forgatókönyvbe, amihez a történetet keressük. Viszont elképzelhető, hogy több forgatókönyvből is felhasználható egy-egy apró részlet, motívum, ami segíti a forgatókönyvírást. A nyertes történet:

Tóth Ágnes: Kereskedői morál

Árult a nagyváradi Decebal piacon egy nagyszájú, közönséges asszonyság. Ha végig mentem a sorok között, mindig hallottam a hangját. Cseppet sem volt szimpatikus, gondolom másnak sem, mégis sokan vásároltak tőle, lévén az ő árui a legolcsóbbak. Egyik napon rákényszerültem, hogy tőle vegyek francia barackot. Villámgyors mozdulatokkal rakta a mérlegbe az árut, de észrevettem, hogy két rothadt darabot is belecsempészett. Kértem cserélje ki, mire rám ordított, hogy mit válogatok. Mondtam, hogy a megdolgozott pénzemért jó minőségi árut akarok venni. Kivettem a két rossz barackot a mérleg tányérjából és választottam helyettük két épet, mire az asszonyság akkorát csapott a kezem fejére, hogy elejtettem a gyümölcsöket. A megdöbbenéstől nem kaptam levegőt, miközben ő azt kiabálta, hogy ki nem állhatja a válogatós vevőket, mert az ilyenek miatt fog ráromlani az árú és most már azért sem szolgál ki!! Hirtelen felelevenedett bennem az átkos aranykorszak, amikor nem volt választási lehetőségünk és ki voltunk szolgáltatva az eladók kényének-kedvének, akik minden szart eladtak nekünk. Ez a némber abból a korszakból maradt ránk a kommunista kereskedelmi moráljával együtt. Mérgemben azt kiabáltam neki, hogy törjön el a keze, amivel megütött.
Nehezen bírtam túltenni magam a történteken, ezért két hétig a közeli ABC-ben vásároltam meg a szükséges árut.


Aztán muszáj volt újra kimennem a piacra friss petrezselyem levélért. Csodálkozva látom, hogy egy helyes fiatalember árul a nagyszájú helyén. Kérdem tőle, mi van az asszonysággal, mire közli, hogy most ő helyettesíti doamna Marioarát, mert szegénynek eltört a keze, amikor ráesett egy láda a teherautóról. . .
Azóta nyugalom van a sorok között. No meg a lelkemben is.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.98




Értékválság

május 11, 2010, reku | Turizmus (A vaku visszavág), Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 1 megjegyzés



Két napja meséli egyetemi oktató barátom, hogy ő most éppen egy 300 kilométerre levő városban vesz részt egy fontos tudományos értekezleten. Egyszerűen nem értettem, miről beszél. Elmagyarázta: sokkal gazdaságosabb megoldás megírni a dolgozatot, elküldeni, hogy majd a helyszínen egy diák felolvassa, mint odautazni 1-2 napra. A szervezők jól járnak, mert nem kell útiköltséget térítsenek, ellátást biztosítsanak, stb., a virtuális résztvevők pedig beírhatják a szakmai életrajzukba, hogy ott voltak a nemzeti jelentőségű konferencián. Sőt, bónuszként potom áron ki is nyomtatják a dolgozatot a nemzetközileg elismert tudományos szakfolyóiratukban, ami még egy csomó plusz pontot jelent pályázatokon. Praktikus, persze, gondolom magamban, na de azért egy konferencia nem csak a szakmáról szól, illetve nem csak annak az embertelen arcáról, hanem a találkozásokról, a szakmai kapcsolatokról is.

Ma olvasom (sic!), hogy nemzeti jelentőségű színházi fesztiválokon sem kell megjelenni, mert gazdasági megfontolásból inkább a zsűri utazik el a helyszínre megnézni az előadást. Értem, ezt is értem: saját terében, saját közönsége előtt egy előadás másként hat mint egy más színház körülményei között, történetesen más nyelvet beszélő közönség előtt. És három személy utaztatását össze sem lehet hasonlítani egy egész előadás szereposztásának, díszleteinek, kellékeinek, műszaki személyzetének utaztatásával, ugye. No, de a fesztiválok szinte kizárólagos alkalmak egy csokorban látni a hasonszőrű produkciókat, megnézni a kollégákat, elbeszélgetni a különféle tendenciákról, a közönség változó ízléséről vagy éppen arról, hogy vannak örökzöld témák, szerzők stb.

Gazdasági válság ide vagy oda, azért ez egy kicsit sok(k)…


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.95




Nyereményjáték: Panaszold el!

április 22, 2010, admin | Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 27 megjegyzés



Panaszversenyt hirdet az ARGO Audiovizuális Egyesület és a Balkán Herald: egy filmforgatókönyvhöz olyan hétköznapi, felháborító, apró bosszúságokról szóló történeteket keresünk, amelyben a sértett fél ütni és rúgni tudna, csakhogy nyilván nem üthet és rúghat. Ezért maximum jól odamond, bár sokszor az sem sikerül, mert fulladozik a dühtől, és nem találja a szavakat.

Olyan kis incidensekről van szó, melyek a törvény által nem büntetettek, vagy ha mégis, akkor olyan kis bűntettnek számítanak, amit nehéz bizonyítani, illetve nem éri meg az időt és a fáradtságot, hogy a sértett fél a törvény útján keressen elégtételt. Marad tehát a bosszúsággal. Ezek az incidensek elrontják a napunkat, akadályozzák az ügyintézésünket.

A beérkezett legjobbik történet szerzője DVD csomagot nyer, illetve ha története felhasználásra kerül a filmben, akkor a film készítői megkeresik, és megvásárolják tőle az ötlet felhasználási jogát.

A történetek ehhez a felhíváshoz kommentben tölthetők fel, a legjobbak a verseny lejártával külön bejegyzésként jelennek majd meg. A verseny április 22-től május 22-ig zajlik, a nyertest e-mailben értesítjük.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.88




Eredményhirdetés

április 16, 2010, admin | Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | Szólj hozzá



A Balkán Herald által egy hónappal ezelőtt meghirdetett nyereményjáték lezárult. laszlo.hermann. felhasználónk nyerte meg a Bookline által felajánlotta ajándékcsomagot, ami Daniel Goleman A meditáció ősi művészete, illetve Immanuel Kant Antropológiai írások című műveit tartalmazza. Nyertesünket e-mailben értesítjük az ajándékcsomagja átvételének módjáról. Minden kedves felhasználónknak köszönjük a felméréshez való hozzájárulását!


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.96




Nyereményjáték: A balkánozók profiljára vagyunk kíváncsiak!

március 16, 2010, admin | Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | Szólj hozzá



A Balkán Herald bő egy éves létezése alatt volt időtök történeteitekkel, kommentjeitekkel gyarapítani anyagát, már bejártátok bugyrait-berkeit, sokan közületek visszatérő felhasználó. Most épp ideje, hogy a Balkán Herald is közelebbről megismerjen benneteket. Magyarán, a balkánozó profiljára vagyunk kíváncsiak: erre szolgál kérdőívünk. A kérdőív eredményeit egy kutatáshoz szeretnénk felhasználni, amely az erdélyi magyar elektronikus média-fogyasztók szocio-kulturális hovatartozását vizsgálja (ezen belül olyan témákat, mint pl. az internetes nyelvi identitás kérdése, vagy a konfliktuskezelési mechanizmusok). A kérdőív a válaszok függvényében 8-11 kérdésből áll. A kérdőívet kitöltők között két, a Bookline felajánlotta könyvet sorsolunk ki: Daniel Goleman A meditáció ősi művészete, illetve Immanuel Kant Antropológiai írások című művét. A kérdőívet árpilis 16-án 12 óráig, itt töltheted ki. A sorsolás nyertesének felhasználó nevét április 16-án 14 órakor tesszük közzé a balkánherald.ro-n.

 


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 3.01




Visszakérem a lakáshitelt

január 19, 2010, reku | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 5 megjegyzés



A történet 2006-ban kezdődik, de akkor még unalmas: ügynök megkeres, meggyőz, család is bíztat (az ügynök is családtag!), hát belemegyek: szerződés a RBL-vel. Bosszant, hogy egy számomra teljesen antipatikus banknál folyószámlám kell legyen emiatt, plusz megcsináltatnak velem egy újabb bankkártyát. De még belefér. Apuka, anyuka segít, gyűl a számlán a pénz, valahol az alagút végén csillog egy pici remény: egyszer lesz lakáshitelem, s hátha lesz mire költeni…

2007-ben levélben értesítenek arról, hogy a bank jóváírta a beígért kamatot, állam bácsi pedig a prémiumot. Ettől a derűs pillanattól kezdve viszont egyre sötétebb az egész ügy.

2007 végén az ügynököm már nem foglalkozik ezzel, tanácstalan vagyok. Pár hónapos csecsemővel a kenguruban több ízben előszobázom az egyetlen illetékesnél… A tag profi, seperc alatt meggyőz, hogy duplázzam meg az összeget, mert jól járok! Persze le kell perkálni a banknak az új összegnek megfelelő (nem kicsi!) “komissziont”.

2008-ban már nem érkezik értesítés. Igaz, közben lakcímet változtatok. A bankszámlámat felszámolják, de előtte megnyugtatnak, hogy más számláról is utalhatom a megtakarítani kívánt pénzt. Év végén újabb pánik, ügynökkel kellene tanácskozni. Egykori ügynököm segít, sikerül megnyugodni újabb infók birtokában.

Fel sem tűnik, hogy 2009-ben sem érkezik értesítés a számlaegyenlegről. Egye fene, még kitart a nyugalom. 2009 vége fele viszont nem találom az ügynök névjegyét, nem emlékszem a nevére sem, így hát tárcsázom a szerződést tartalmazó mappán megadott központi számot. Előadom a problémám, ti. hogy kellene az ügynök neve, ha nekik van ilyen nyilvántartásuk.

Ez volt december elején… Az események sűrűsödnek. A telefon végén közlik velem, hogy semmilyen információt nem szolgáltathatnak ki, mert nincs jelszavam. De sebaj, bármelyik bankfiókban rendelnek a szerződéshez jelszót.

Nem késlekedek, pár nap elteltével egy órát töltök egy bankfiókban, de a bankos hölgy teljesen más információkkal rendelkezik. Óbégat, hogy az ilyen régi szerződésekhez nincs hozzáférésük. S különben is csak telefonon lehet érdeklődni… Végül közös nevezőre jutnak a központtal, megírjuk a szerződésmódosítást, hogy hát legyen  jelszavam. 2-3 nap múlva nyugodtan telefonáljak, ott majd mindent megmondanak!

Túl korán szusszanok fel. A beígért időpont + 2 napig meg sem érkezik a kérelem. Aztán újabb napok elteltével közlik velem, hogy iktatták, de még nem dolgozták fel. Aztán egymást követő 3 napig nem működik a belső hálózat, hiába telefonálok. Aztán kitörnek az ünnepek, nem is próbálkozom csak január elején.

Magabiztosan tárcsázom a számot (már kívülről tudom, érthető, miért). Percek elteltével fuldoklok a dühtől: fabatkát sem ér a módosítás, mert nem egyezik az aláírás. Menjek vissza oda, ahol leadtam, írjunk még egy papírost, mert az aláírás muszáj egyezzen. S különben is, bármelyik bankfióknál megmondják, ami engem érdekel. Nem hiszik, hogy ott mást mondanak nekem… Mindegy, ebbe nem megyek bele, belátom, hogy „más a szó ha mondják…

Vissza a bankba. Ismét kisgyermek lóg rajtam. Szerencsére ugyanaz a hölgy, akivel a jelszavas kérvényt töltöttem ki, emlékszik is rám, nem kell Ádámtól és Évától kezdeni. De baj van. Változott az összes űrlap, neki még nincs új, kell telefonáljon a központba. Ők még nem tették fel a belső hálózatra, nyomtatni sem tud, de nem baj, nemsokára… Várok… Megsajnál, telefonál: itt vár az ügyfél, nem tágít, legyenek oly kedvesek, e-mailen is küldjék el. Hálás vagyok neki, de újabb várakozás következik…. Ismét telefonál: né, az ügyfél ölében sír egy baba, miért nem küldték? Elküldték? Ja, akkor az e-mail fiókkal lesz gond, legyenek oly kedvesek, küldjék el a főnökasszony címére is. A főnökasszonyt már ismerem, kiselőadást tartott arról, milyen béna vagyok, hogy még nincs kiforrott aláírásom, lám, mekkora kalamajkát okoztam itt… Végre kinyomtatható az űrlap. Kerek negyven perc alatt sikerült!

Ismét azzal bíztatnak, hogy 2-3 nap múlva telefonálhatok. Most már van tapasztalatom, csak egy hét után próbálkozom. Mondanom sem kell: még nincs iktatva. De csak 10 nap elteltével próbálkozzak ismét, mert bevezetni, feldolgozni sok idő kell… Erősen csodálkozom, hogy ennek a banknak ennyi rengeteg kérelmet kell iktaniabevezetniefeldolgoznia. Ha csak nem arról szólnak, amiről az én következő kérelmem fog szólni, ti. hogy adják szépen vissza a pénzem, tartsák meg a kva előnyös de ha belegondolunk mégsem annyira előnyös hiteleiket, s ne legyen több dolgom velük soha az életben!


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 3.08




Lassan járj, tovább érsz…

december 28, 2009, Akabelle | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Közlekedés (Gyí, te Logán!), Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 6 megjegyzés



Nem is olyan rég volt, épp siettem valahova. Meg szerettem volna spórolni 20 percnyi gyaloglást, mert már amúgy is késésben voltam, ezért az első lehető helyen felültem egy buszra. Egyetlen megállót kellett menjek.

Egyszer egy egyetemistáknak szóló kis könyvben olvastam egy olyat, hogy ,,az ellenőrök bőr- vagy farmerdzsekit hordanak és nincs náluk Kauflandos zacskó”. Körül is néztem, és fel is tűnt egy alak, de gondoltam: ehh, nem lehet akkora pechem, hogy elfogjanak. Volt bérletem, de két teljesen más vonalra, egy megállóért meg kár lett volna jegyet lyukasztani. Mégis, valamilyen meggondolásból a busz közepe felé haladtam, hogy legalább ne az első pillanatban füleljenek le (már ha tényleg ellenőr az illető). És az volt. Ahogy letettem a táskámat, már meg is láttam a társát (aki mellesleg tényleg bőrkabátot viselt), és egy perc sem telt el, már két irányból kérdezték, hogy hol a jegyem/bérletem. Nyugodtan letettem a táskámat, megkerestem a bérletet, amely egy villamos- és egy trolivonalra szólt, semmi esetre sem az illető buszra. Ekkor beindult az ellenőr-pszichológia.

Meg vagyok győződve afelől, hogy az ellenőrök naphosszat az embereket tanulmányozzák és a gondolatmeneteiket próbálják követni. Így tettek az én esetemben is. Az első ellenőr kérdezte is: ,,Na mi van, kisasszony, azt hitte, hogy nem vagyok ellenőr, mi? Láttam, hogy amikor felült, nagy gondosan körülnézett, engem észre is vett, de mégsem szállt le. Azért rohant a busz elejéhez, hogy ne kapjam el, ugye?” … Szóhoz sem jutottam, mire a másik ellenőr a védelmemre kelt: ,,Nem igaz, csak azért jött előre, hogy letegye a csomagját és megkeresse a bérletét!” (mondjuk ez részben igaz is volt) Mindenesetre megérkeztünk a megállóhoz. Leszállítottak, és mialatt a büntetést akarták kiróni rám, még mindig azon vitáztak, hogy melyikük látott meg engem először és hogy melyik találta ki pontosabban a gondolatmenetemet.

Ez után egy fontosabb kérdésre terelődött a szó: hogy milyen büntetést kapjak. Mert ha helyben fizetek, az 20 lej. Ha nyugta nélkül, akkor nekik fejenként jut 10-10 lej, ha nem, akkor meg a városnak jut 20. Ezen is összevesztek, és a vége az lett, hogy visszaadták a bérletemet és azt mondták, hogy menjek a szemem világába.


pontos átlag: 2.00

pontos átlag: 2.93




Maffiózó bürökrácia

július 31, 2009, szaka_tutu | Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 7 megjegyzés



Ott voltam, mikor mesélték:

egy haver elment Kisinyóba üzletelni. Bejelentkezett a szállodájába, s amint üldögél az ágyán, egyszer csak kopognak az ajtón. Kinyitja, s hát az ajtóban egy tagbaszakadt, golyófejű, fekete bőrkabátos egyén, aki aszongya, bune zua, a helyi maffiától jöttem, a védelmi díjat beszedni. olvasd tovább »


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.18




« go backkeep looking »
Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex