‘86 telén

február 16, 2009, szaka_tutu | Kommunizmus (Sarló és kalapács), Tárgyak (Ojjektumok) | 1 megjegyzés



a bentlakásokat nem nagyon fűtötték - ahol laktam, az Avram Iancut sem. Emiatt persze mindenki villanyrezsót használt. Ez tilos volt, a gondnok mindennap razziázott is, s ami rezsót talált, kobozta is el. Nekünk hazai gyártmányú, nagykapacitású rezsónk volt,
habtéglába vájtunk egy szerpentint, abba transzformátorházból szerzett jó vastag drótot fektettünk, s supp bé a konnektorba. Akkora fogyasztása volt, hogy a villanydrótok a falban kiforrósodtak, s egy tél után a vakolat megbarnult - lehetett látni, merre mennek a drótok a falban. Emellett az Avram Iancu fiúbentlakás volt akkoriban, a lányokat sör ellenében engedte fel a kapus- s a gondnok ezt lefülelni is talpalt eleget.

Na, s egyik délbe kezdi a gondnok verni az ajtót. A szobatárs, aki épp a barátnéjával ébredezett-forma, az emeletes vaságyban, micsináljon micsináljon, hamar betuszkolta a csóré leányzót a szekrénybe, s ment nyitni az ajtót. Bé is ront a gondnok, hol a rezsó? Há nincs rezsó. Akkor miért nem nyitottatok ajtót? Na, benéz a gondnok az ágyak alá, semmi. Benéz az asztal alá, semmi. Kinyitja a szekrényajtót, hát ott egy csóré csaj. A gondnok: Hát ez mi? Erre a koma: nem tudom, nem az én szekrényem.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.99




Fagyos deák

február 12, 2009, verespiroska | Közlekedés (Gyí, te Logán!) | 1 megjegyzés



A minap lovasszekeremmel baktattam a mocsolyai dombokon áttal Sámson felé. Olyan kutya hideg volt, hogy ha prüszkölő lovaimnak lett volna szarva, biztos lefagyott volna. Minden fa, bokor tele zúzmarával. Sőt még bajuszomon is lógott egy-egy jégcsap gallérom irányába. A kucsmámtól alig láttam előre, úgy a szemembe húztam. Aztán mégis észrevettem egy alakot előttem az egyik kanyar után. Gyorsan, fiatalosan haladt valamiféle ilyen újmódi hátizsákkal a hátán.

olvasd tovább »


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.97




A hívott szám jelenleg nem elérhető

február 10, 2009, gogolka | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni) | Szólj hozzá



[myginpage=telefongodor]


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.91




Aprópénzre vettek

február 9, 2009, limpi | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni) | 8 megjegyzés



Aprópénz-mániás vagyok. Többek között azért, mert sok kicsi sokra megy, és kaptam ajándékba színes kis pénztárcát, kizárólag az aprópénzeim tárolására, ami nagyon hamar a szívemhez nőtt. Igen, egy picurka erszényt is lehet szeretni! Az sem mellékes, úgyszintén, hogy a boltok többségében az eladók örülnek ezeknek a kis gurigázó, csörömpölő korongocskáknak.

Buszra merészkedtem fel szülővárosomban (Marosvásárhelyen), mert túl hamar megjött a hideg és a szél, hamar elegem lett a sétákból. Büszkén vettem elő kis színes pénztárcámat az összegyűjtött aprókkal. olvasd tovább »


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.10




Hogyan vonatoztam először és utoljára első osztályon?

február 5, 2009, hedgehog | Közlekedés (Gyí, te Logán!) | 2 megjegyzés



Egy időben elég sokszor igénybe vettem a CFR éjjeli gyorsait (accselerát) – időnként zsúfoltak voltak, és néha nagyon furcsa népség gyűlt össze rajtuk, de alapjában megfeleltek a célnak. Enyhe tömegundorom miatt gyakran inkább a vagonok előterében lévő, ráccsal ellátott csomagszállító fülkében utaztam, mintsem bezsúfolódjak nyolcadiknak hét ember mellé az amúgy is alulméretezett fülkébe. Ennek megvolt az a vitathatatlan előnye is, hogy nem kellett folyton felugrálnom ahhoz, hogy elszívhassak egy szál cigarettát (régi szép idők, amikor még lehetett…).

olvasd tovább »


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.06




A laptopos átverés

február 3, 2009, delinke | Átverés (A dzsungel törvénye) | 1 megjegyzés



Ha az embernek éppen eltűnik a pénztárcája, benne majdnem egyhavi fizetésével és minden iratával, elég keserűség gyűlik fel benne ahhoz, hogy érzékenyebb legyen a társadalmi problémák iránt. Engem pont egy ilyen pillanatomban kapott el a srác, amint a Kongresszusi Központot keresve kóvályogtam valahol a 12. kerületben. Térképpel a kezében szólított meg, hogy keresek-e valamit. Elmesélte, hogy ő meg a kerületi rendőrséget keresi, vagy onnan jön, már nem is emlékszem, mindenesetre részletes beszámoló következett arról, hogy lenyúlták a laptopját, meg hogy órák óta küldözgetik a papírokkal és már nagyon kezdi unni. Lehet, hogy vidéki paraszt, de akkoris több segítségre számított a hatóságok részéről.

Lepergett előttem a hercehurca, ami rám is várhat a következőkben. A bürokráciáról szóló kiselőadása nemcsak, hogy meggyőző volt, de sajnos a tapasztalataim alapján teljesen el is tudtam képzelni. De mikor már azzal jött, hogy gyakran járok-e a környéken, mert hagyna nálam valami értéket, ha adok annyit kölcsön, hogy legalább jegyet tudjon venni magának hazáig, már kezdett gyanús lenni. Inkább csak tapintatból, vagy udvariasságból nem hagytam faképnél, mert mi van, ha mégis igazat mond. Az ilyesmi megtörténik nálunkfelé. Végülis mindegy volt, hogy hiszem-e vagy nem, aznap reggel még a kávémat sem tudtam kifizetni, mondtam neki, hogy sajna, de nekem is épp eltűnt a pénztárcám, nem tudok adni. Te aztán jól megtanultál hazudni! - szólt oda felháborodva és sarkon fordult. De még utánam kiáltotta: remélem eltévedsz, bazzeg!

Később, amikor a barátnőmnek meséltem az esetet, elmondta, hogy 3 éve ő is találkozott ezzel a térképes sráccal, hajszálra ugyanezzel a laptopos sztorival.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 3.17




A centik mégiscsak számítanak. A sofőrt pedig csókoltatom

február 3, 2009, sssipike | Közlekedés (Gyí, te Logán!) | 2 megjegyzés



Nyugodt vasárnapi tekerés a kolozsvári Kossuth Lajos (December 21) sugárúton, a Mărăşti negyed fele. A szerintem veszélyes, egysávos szakaszt elhagytam, csak egy figyelmetlen járókelő lépett le a járdáról anélkül hogy megnézze jön-e valami: fék, az aszfalton megcsúszó hátsó gumi jellegzetes hangja, dühös pillantás. Semmi különös.

Elmúlik hát a veszély, örülök hogy az út ismét két sávos, mert hát nincsen forgalom, de biztos ami biztos. Aki gyorsan akar menni, az a belső sávban nyomhatja – gondolom, amikor egy kék Volkswagen Golf süvít el mellettem körülbelül 80-al, a kormánycsonktól úgy 20 centire.

Alig térek magamhoz az ijedtségből, látom a Golfot parkolni az út szélén, vészvillogóval, hogy másképp. Kiszáll a sofőr – úgy harmincas, kisdundi “baiat de cartier”: muszáj megmondjam neki, és mivel még bennem van az adrenalin, egy “Mai, animalule!” (Te állat!) felkiáltás hagyja el a számat. Aztán gondolkodom, talán igazságtalan voltam, lehet hogy nem is akart bántani engem, s most nem érti mi van.

Körülbelül 30 másodperc múlva ismét elsüvít a Golf mellettem: újból 80, de ezúttal nem párhuzamosan megy, a sofőr jól láthatóan jobbra is rántja a kormányt amikor velem egyvonalba kerül. Látom a kajánul röhögő szemét a visszapillantó tükörben, én megmutatom neki a síkesztyűs középső ujjam. Aztán pár másodpercig úgy tűnik, a következő stoplámpánál ismét találkozunk beszélgetni egyet, de nem: sárga, zöld, a Golf elsüvít.


pontos átlag: 5.00

pontos átlag: 3.25




Az Új Honfoglalás, a’la Erdélyi Szállító

február 2, 2009, szaka_tutu | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Közlekedés (Gyí, te Logán!) | 36 megjegyzés



Hát az úgy vót, hogy a minap jövék haza messzi földről, Kolozsvárra. Jövök-jődögélek, s az út vége felé le is szállok a berlini fecskemadárról Ferihegyen. Leszedem a húsz kilós piros koffert s a zongoraszéket a szalagról, kiállok a reptér elé, s eléhalászom a jegyem - hellám mikor, s hova jön a buszom, az Erdélyi Szállító. 10:45-kor indul a busz Ferihegyről-írja. Mondom eddig jó, de ezen bejleg honnan? - me hát Ferihegy, amilyen kicsi, még úgy is elég nagyocska, nehogy ne látnám meg a mikrobuszt abban a nagy tumultusban. SMS haza, s jő is a válasz, az infópont előtt, a csarnokban álljak. Oda es állok, telik es az idő, el es jő az indulás ideje, busz semmi. Na mondom, ezek ejsze itt feledtek, állhatok ki stoppolni, húsz kilós kofferrel s zongoraszékkel. Forgatom a jegyet, rajta két telefonszám. Hívom a mobilt, üzenetrögzítő. Elé a másikat, a földit, fel is veszi egy férfiember (a továbbiakban O. úr). Mondom, ki s mi vagyok, s kérdem, hol a busz? Az jő, mondja O. úr, mit izgulok, várjak. De ha akarom, megadja a soffer számát. Mondom ne adja meg, ha azt mondja, jő, várjuk meg a végit. Ebben is maradunk, még böjtölök vagy 10 percet, megjelenik a Sofőr, boldogan egymásra ismerünk, supp bé a buszba, piros koffer s zongoraszék hátra, s indulunk. Fel es szusszanok, minden jó, ha a vége jó. S hát egyszer csak cseng a telefonom. Felveszem, a drót túlsó végin maga a felháborodott O. úr. Hogy én mit követelőzök?! Mondom, azt, hogy a jegyen azt írja, indulás 10:45. Igen, mondja, de az a busz a Népligetből jön, forgalom, satöbbi. De hát én ezt honnan tudhatnám, mondom, s egyáltalán nekem ehhez mi közöm? Ha azt írja a jegyen, 10:45, az 10:45. Németországból jövök, mondom, hozzászoktam. Erre O. úr gondolkozik vagy 2 másodpercet, s aztán megmondja a valót: jaaaa, ha én nekem ilyen igényeim vannak, akkor költözzek Németországba.

Jawohl, Herr O, én igen. De csak akkor, ha megígéri, hogy a cége itt marad. Vagy maradok én itthon, s mint O. úrnak ajánlottam, költöztesse ő a cégét Kazahsztánba. Ha meggondolom, tán mégis inkább én maradok.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 3.20




« go back
Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex