október 28, 2009, knorr | Átverés (A dzsungel törvénye)| Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni)

Szűk idők a szülészeten: már csak műanyag bocskorokkal üzletelnek a portások



Határozottan megszelídültek a kolozsvári Megyei Klinikai Kórház újszülött osztályán (Spitalul Clinic Judeţean-Clinica Neonatologie I) a portások. Az első baba-projektünk miatt 2 éve jártam néhány hétig ide, naponta 3-6 alkalommal: akkoriban az volt a módi, hogy látogatási időn kívül is bármikor be lehetett menni, azonban a díjszabás – amit diszkréten, egy vállveregetéshez vagy simogatáshoz hasonló mozdulattal kellett a portás mellényzsebébe csúsztatni – attól függött, mennyire lehetetlen időben próbált az apuka bemenni. Délelőtt 10 óra tájt 2-3 lej volt a tarifa, este 11 körül már 5 lejt is keveselltek. A szép a dologban az volt, hogy bizonyos letejelt összeg fölött az apuka “bérletes” lett: miután már beszedett úgy 10-15 lejt, a portás már régi ismerősként köszöntött, és kegyesen engedélyezett egy-egy bónuszlátogatást. A szívás akkor volt, amikor az ember már majdnem elért a bónusz-szintig, csakhogy a portásnak lejárt a műszakja: ekkor megjelent a kolléga, aki nyilván tiszta lappal kezdett, tehát vele újból végig kellett játszani a “Domnu’ da ce credeţi, nu se poate să intraţi la ora asta!” (Uram, hogy képzelte, hogy ebben az órában bemehet) kijelentéstől az “A, aţi venit, bună seara, poftiţi înăuntru şi salutări la soţie!” (Á, ön az, jó estét, fáradjon be, üdvözlet a nagyságos asszonynak! ) tessékelésig tartó szertartást, ami ismét 10-15 lejben fájt az apukának. Az új portás is lecserélődött 12 óra múlva, ismét kezdődött minden elölről. Hogyha a látogató esetleg nem a megfelelő összeget hajtogatta össze és csúsztatta a zsebbe, akkor azt minden további nélkül, hangosan szóvá tették, sőt, kíméletlenül be is hajtották. Idén azonban felfordult a világ: a kapunál megjelent egy szerkezet, ami steril műanyag bocskorokat (botoşei) ad ki, egy párat 1 lejért. Talán a válság, vagy a tervezett közalkalmazotti elbocsátások miatt, de a portások igencsak megszelídültek: nappal akár látogatási időn kívül is mindenféle kommentár nélkül be lehetett menni, csupán az ún. “botoşei”-t kellett megvenni 1 lejért. Persze a kapusok máris meg tudják kerülni a rendszert: gyakran nem dobják be az automatába a 2×50 banit, hanem elteszik – a szemétből pedig kihalásznak 2 használt műanyag bocskort, amit aztán odaadnak a látogatónak. Mindenki jól jár: az apuka pénzt spórol, a kapusnak is csurran-cseppen, s legalább a tiszta jó, alig használt bocskorokat se dobják ki. Ja igen, és még egy sokatmondó gesztus: miután tejelt, a portás saját kezűleg húzza fel a bocskort a látogató lábára.


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.06


Hozzászólások

3 megjegyzés » “Szűk idők a szülészeten: már csak műanyag bocskorokkal üzletelnek a portások”

  1. Laci » december 13, 2010 9:42 pm

    Kb 5 pár kerül 2 lejbe….
    Ennyi a beszerzési ára.
    Udvarhelyen is próbálkoztak, de leesett az álla az őrnek, mikor a zsebből elővettem. Rajtam ne nyerészkedjenek. meg van értve, hogy kötelező, de ne ennyiért.

  2. V10R1C4 » november 3, 2009 11:44 pm

    baba-projekt
    lennél inkább balkáni és birkaszagú, de ezt így…

  3. anna » október 30, 2009 7:01 pm

    haha, 1 lejért letérdel!

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex