november 2, 2009, UGO | Bunyó (Kis délutáni testmozgás)

Összeverekedtem a buszsofőrrel



A minap vasárnap reggel összepakoltam magam és elindultam a közeli buszmegállóba, azzal az előre megfontolt szándékkal, hogy a helyi közlekedési vállalat által működtetett busszal eljutok a bevásárlóközpontba, ugyanis minek gyalogolni, vagy taxival menni, ha az úgyis elvisz. Vasárnap lévén az útba eső helyek, ahol jegyet lehet venni, zárva voltak. Blattolni nem szeretek, így gondoltam, ha elkapnak, elmondom, miért nem vehettem jegyet, esetleg veszek tőlük. De mivel szinte sosem buszozok, nem ismerem a dörgést. Persze felszállás után rögtön elkaptak az ellenőrök. Hiába mondtam, hogy azért nincs jegy, mert nem tudtam venni, nem érdekelte a két hölgyet. Na nem baj, kifizettem szó nélkül 15 lejes helyszíni büntetést.

Ezután beérkeztünk az üzlethez, és úgy döntöttem a saját nyilvántartásom érdekében megkérdezem a két jegyellenőrt, hogy hívják őket. Ők a legflegmább módon visszautasítottak, mondván, hogy nem kötelesek megmondani utólag, miért nem olvastam le a kitűzőjükről. Na jó, elmentem a buszsofőrhöz, és megkérdeztem az ő nevét. Ő sem mondta meg, csak annyit, hogy nem köteles megadni a nevét. Ekkor már (belátom ingerülten) leszálltam buszról, ugyanis megfenyegetett, ha nem szállok le, baj lesz. Leszállás után három lépéssel már én is hangot adtam az elégedetlenségemnek.

Erre a buszsofőr kiszállt a buszból és nekem rontott. Lefogta a kezemet, és meg akart ütni. Én meg védekeztem. Tagbaszakadt ember volt, de én sem vagyok kicsi, és az a 10+ év, amit harcművészetekkel töltöttem, kifejezetten jól jött, és sikerült földhözvágjam a sofőrt. Nem akartam bántani valami okbol kifolyólag, pedig rámrontott és ököllel akart megütni, ami ha nem védekezem sikerült is volna.

A pasas látta, hogy nem bír velem, és ezért felfutott a buszra „na várjál csak, megmutatom én neked ” felkiáltással és felkapott valamit a sofőrülés mellől. Én erre nem vártam meg, hogy lelőjön vagy megkéseljen, úgyhogy elfutottam, mert egy golyó a fejemben nyomot hagyhat. Mivel ő támadt, nem hívta ki a rendőrséget, én is adtam neki párat, ezért én sem hívtam ki őket.

A tanulság: gyerekek, ha verekedni akartok, a legegyszerűbb, ha megkérdeztek egy buszsofőrt hogy hívják. Működik.


pontos átlag: 5.00

pontos átlag: 2.97


Hozzászólások

11 megjegyzés » “Összeverekedtem a buszsofőrrel”

  1. Sandor » november 1, 2010 3:04 pm

    bizony Budapest is Balkan… Az egyes metro lejarataban ket egyenruhas alak, az en zsebemben meg turista napiberlet. Ok neznek engem, en meg oket. Semmi hang. Rantottam egyet a valltaskamon es tovabbmentem. Harom lepes a peron, epp kineztem egy jo helyet a varakozashoz amikor erthetoen magyarul utanamszoltak. “Lenne oly kedves a jegyet vagy berletet felmutatni?” Visszatertem , megmutattam. Minden rendben volt. Es aki nem odavalosi, az megerdemli hogy szarul erezze magat. Miert nem olvasta el a helyi szokasokat a turistatajekoztatobol.

  2. V10R1C4 » december 29, 2009 7:10 pm

    kolozsvarikitty: rosszabb, te. Ugyanis kb olyan, mintha egy rakat balkáni szabadságharcos német polgárnak akarná álcázni magát a maga módján. És kurvra nem menne nekik… ‘nekem ne mongya meg senki’, ‘ami nem a másé, az az enyimé’ stb, és ebben próbál meg egy hasonlóan szervezett és szervezhető vezetés rendet vágni - ha próbál. Há vagy nem, akkor sincs semmi.
    Lehet neked hülyeségnek fog tűnni, de még vagy három éve jártam Besztercén keresztül Câmpulung Moldovenescen (Moldvahosszúmezőnek is szokták nevezni, magyarul). Ezt általában elő szoktam venni példának, lehet pont neked is írtam, és már unod:) de azért írom, mert én azt láttam, hogy rend, meg olyan svájci patikás tisztaság, na az nincs ott se. De azért szoszó vigyáznak arra, ami van, nincs az a nagy vetyengés, sznobéria, fene tudja. Erdélyben is megint más persze a szitu, ott azért megy a politizálás, kavarás a fejekben. Ahogy haladsz a Kárpátok felé, majd át rajtuk, ritkul a zászlóerdő. Nekem ez jelezte, hogy hah, nyugi van. Relatív nyugi, mert emberek élnek ott is, politika van ott is, meg hülyeség is, pont ott ne lenne? De akkor is valahogy az volt a jó példa.

  3. FlagellumDei » december 23, 2009 4:07 pm

    Évekkel ezelőtt hallottam a rádioban 1 témahoz kapcsolódó minimál verset:
    “A viziló is ronda
    és büdöss a szája,
    mégsem mondja mindig, hogy
    JEGYEKET,BÉRLETEKET!”

  4. ukk-mukk-fuck » december 5, 2009 9:25 am

    legközelebb válassz egy kisebb sofőrt! :-)))

  5. lényeglátó » november 27, 2009 4:41 pm

    Mit vártok? diplopmával, magas intelligenciával, nem kell jegyellenőrnek lenni!

  6. kolozsvarikitty » november 12, 2009 2:47 pm

    V10R1C4 nagyon érdekesek a beszólásaid! Néha egyet értek veled, máskor hümmögök rád, de mindenképen elgondolkoztatnak.

    Most legutóbb az jutott eszembe, hogy nem lehet, hogy Budapest is Balkán minden lázadozás ellenére? A BKV meg pláne!

    A másik, hogy nem mesélsz te egy Balkán sztorit? OLyat, ami szerinted az? Komolyan érdekelne! :)

  7. kolozsvarikitty » november 4, 2009 1:03 pm

    nahát, Szatmáron is nők az ellenőrök, azt a…mióta? Amúgy ott néhány kivételtől eltekintve csak újságárusnál kapni jegyet, ami vasárnap természetesen nincs nyitva.

    Amig verekedtetek a többi utas mit csinált? És a járókelők?

  8. UGO » november 4, 2009 11:15 am

    Szatmáron történt, ebben a nagy faluban. Kb délután 2-kor, vasárnap.

  9. V10R1C4 » november 3, 2009 11:42 pm

    Te nem utaztál még bkv-val. Ilyen típusú ‘megtehetem’-szociopatákkal mi is el vagyunk eresztve, pedig aztán itt mindenki oda van ám meg karikába, hogy ez nem Balkán…
    Off: tudom, hogy állandóan lecsapkodom a cikkeket, hogy ez se Balkán, az se Balkán, de én ezt a blogot név alapján nem egy erdélyi Tékozló Homár-klónnak képzelem el, ahol megy a nyavalygás azzal a hivatkozással, hogy fúj, ez a ciki Balkán, bezzeg mi, lennénk csak többen, akkorát civilizálnánk itt, hogy csak úgy porzana. Aztán lehet, én néztem be, és valójában ez így egészséges.

  10. Azzazzelll » november 2, 2009 3:33 pm

    Szatmárnémetiben történt. A Real parkolójában, d
    élután 2 körül.

  11. kolozsvarikitty » november 2, 2009 2:08 pm

    Zilahon történt? Más várost nem tudok, ahol nők a jegyellenőrök, és igaz ugyan, hogy engem nem kaptak el, de “nagyon csúnyán tudnak tenni”, saját fülemmel hallottam őket!

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex