február 23, 2010, knorr | Bunyó (Kis délutáni testmozgás)| Közlekedés (Gyí, te Logán!)
Rendőrautó reflektorfényében “lopom” a biciklimet
Sötét januári délután: olyan nap, amikor a déli locspocs még ott van az utakon, de mivel már lement a nap, lassan fagyni kezd. Az utcán alig járnak emberek, akik meg járnak, azok nem kíváncsiak egymásra. Én biciklizem a munkából hazafelé: éhes meg fáradt vagyok és fázom is, szóval faszkivan. Még meg kell állnom a negyedbeli postánál, valami csomagja érkezett az apukámnak, aztán még be kell vásárolnom: hosszú a lista úgyhogy a hátizsák meg a nyeregtáska is meg fog telni ma.
A postánál a biciklit odatámasztom a falhoz, előveszem a lakat kulcsát, majd átvillan az agyamon, nem kellene-e a pár méterre levő beton villanyoszlophoz kötöznöm a biciklim? Úgy biztonságosabb, mint egyszerűen csak átkötni a hátsó kereket. Á, nem, aki ilyen időben lop biciklit, attól nem sajnálom – gondolom.
Gyorsan ügyintézek a postán – tényleg 2 perc – majd vissza a biciklihez (nem, nem lopták el). Hanem a kulcs mintha kicsit furán forogna a zárban. Pontosabban nem tudom eltalálni azt a nyelvet, ami nyitja a zárat – a kulcs mintha üresben forogna. Próbálom egyszer, kétszer, megnyomom, húzom, csavarom, rátaposok, rángatom, semmi. A lakat nem nyílik.
Közben többen is elmennek mellettem a járdán – megnéznek – majd egy rendőrautó is megjelenik, lámpáival pontosan rámvilágít. No, legalább látok valamit, kínlódom tovább. Közben eszembe jut, vajon hogyan bizonyítom majd hogy a bicikli az enyém, ha esetleg megkérdeznék? Adás-vételi szerződésem persze van otthon, meg a hátizsákon ott a villogó, mégis elég kínos így, a várakozó rendőrök szeme láttára ráncigálni a láncot.
Sajnos semmi: a lakat meg sem nyikkan, 15-20 perc múlva feladom. Hátamra veszem a bringát: most áldom az eszem hogy nem láncoltam villanyoszlophoz. Lassan ballagok hazafelé, pontosabban nem is haza, vásárolni. Az utcán szembejövők megnéznek, senki nem szól semmit. A vásárlás elég hamar megvan (plusz 7 kiló), erre jön még a bicikli. Körülbelül 15 percig kell így gyalogolni.
Most így a történet végére jól illene egy csattanó, de hát sajnos még az sincs. Ilyen egy bad hair day, biciklismódra.
Hozzászólások
5 megjegyzés » “Rendőrautó reflektorfényében “lopom” a biciklimet”
Szólj hozzá!
hmm, s mondd, szerinted ez a történet nem helyezhető át - csont nélkül - Európa szerencsésebb vidékeire? Mert világos, hogy ez egy nehéz nap délutánja, satöbbi, de honnét ismerhető fel a “balkán”? nincs rablás, sem lincselés, a postán is két perc alatt végeztél, és a fára kötözött zenekar sem kontrázott közben…
Kedves toti!
Teljesen igazad van. Javítva és felengedve!
gyorsabb reagálást vártam, egy transindex mérvű sajtóorgánum adjon magára!
Már jó tíz éve én is hasonlóan jártam… a félhomályban vagy 30 percek kínlódtam, majd rájöttem, hogy nem az én bringámat matatom
Nem-e kéne helyett talán helyesebb lenne ezt írni: nem kéne-e?