október 14, 2010, Dunci | Turizmus (A vaku visszavág)| Közlekedés (Gyí, te Logán!)| Bürokrácia (Bélyegnyalinda)

Határátlépés, jól megszokott gyomorideggel



Szerbiát Magyarországon keresztül közelítettük meg, mivel a gps azt az utat mondta gyorsabbnak és nem a Horvátországot átszelő autópályát. Így is végig autópályán haladtunk és semmi érdekes nem történt, az út egyhangú volt, a gyorsan futó útburkolat csíkjainak látványát beszélgetéssel és zenehallgatással próbáltuk megtörni.Ahogy közeledtünk a szerb-magyar határhoz, úgy törtek elő a régi, Románia EU-s csatlakozása előtti emlékek: a gyomorideg a határátlépés előtt, a parázások, a kötelező pénzfelmutatás kiutazáskor, a hatalmukkal visszaélő vámosok. A szerb határ volt hosszú idő óta az első igazi határ, ahol megint izgulni kezdtem, mint a régi időkben. “Old habits die hard.

Beálltunk a sorba, az útleveleket szépen sorba, a képeknél kinyitva adtuk oda. Az útitársam megjegyzi, hogy az amerikai vízmumom nem egy jó pont a szerbeknél, de már nem volt időnk ezt részletesen megbeszélni, mert a határőr már olvasta is a nevünket ráadásul közben folyamatosan beszélt hozzánk, azonban mi nem értettünk szerbül.

Nagy nehezen kiderült, hogy a zöldkártyánkat kérte. Sokat forgatta a kezébe. Mi már éreztük, hogy valami nincs rendjén, de ő egyelőre nem szólt semmit (nem is értettük volna). Mikor elhagyta fülkéjét és a zöldkártyát lobogtatva átment egy társához beszélgetni, már nemcsak éreztük, de tudtuk is, hogy gond lesz.

Visszatérve megmutatta, hogy Szerbia a zöldkártyán áthúzva szerepel, s máris intett a kezével, hogy forduljunk vissza. Beszélt is hozzánk, de az egyetlen dolog, amit értettünk az a zürück volt. Jó. Valahogy sikerült úgy megkérdezni tőle, hogy meg is értse, hogy hol vegyünk és mennyiért vehetünk kártyát? Ekkor elővett egy noteszt és ráírta az egyik lapra, hogy 100 euro. Mi serényen vettük is elő a pénztrácánkat, de ő nemet intett. Azt hittük, hogy zsebébe kell tegyük azt a pénzt, de ő csak magyarázott tovább, mi meg továbbra is értetlenül néztünk rá.

Hirtelen előkapta telefonját és megmutatta az aznapi dátumot, október 9-ét, szombatot. Csak halványan sejtettük, hogy azt akarja közölni, hogy szombaton nem tudjuk megvenni a zöldkártyát. Kétségbeesésünkben már a lehetséges esti alternatívákon gondolkodtunk, és lassan újra éreztük a vámosok régen tapasztalt hatalmát az átlépők felett, mikor fogta az összes útlevelet, kezünkbe adta, majd továbbengedett minket.

Megkönnyebbülve értünk el az első benzinkútig, ahol megnéztük az útleveleket és még egyszer lecsekkoltuk a zöldkártyát. Gyakorlatolag átléptük a határt, de elméletileg nem voltunk Szerbiában, mert se pecsét nem volt az útlevelünkben, se kötelező biztosításunk nem volt. (folyt.köv)


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.77


Hozzászólások

6 megjegyzés » “Határátlépés, jól megszokott gyomorideggel”

  1. reccsman » október 15, 2010 11:15 am

    ja, es ugyanabbol a bejegyzesbol ( http://reccsman.wordpress.com/utinaplopo/ ) idezve:

    “A szerb-magyar határnál végtelenségnek tűnt a vonat álldogálása, jobb esetben araszolása, a szerb határőrök pedig úgy magyaráztak szerbül, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, annak ellenére, hogy mi angolul szóltunk hozzájuk. Na mindegy: Do vidzenia és Hvala (ennyit legalább megtanultunk szerbül: Viszlát és Köszönöm).”

  2. reccsman » október 15, 2010 11:10 am

    Szivesen megosztom veletek a sajat sztorimat, nemreg firkaltam le, a nyaron tortent, belgrad-budapest nemzetkozi gyorson:

    “A határhoz közeledvén bekopog két szerb rendőr, kérik az útlevelet, közben nyájasan kérdik, hogy „EXIT? (zenefesztival)” Elégedett vigyor fel a szájra – persze, hogy onnan jövünk –, „Sátorral?” Nem, egy barátnál aludtunk. A várt következő kérdés („Na, s milyen volt?”) helyett az ideiglenes tartózkodási engedélyünket kéri. Mondom, olyan nincs. Mondja: aki kempingben volt, annak regisztrációkor megcsinálták, de aki a városban aludt, maga kellett befáradjon a rendőrségre. Bár ismertem a szabályt, lévén, hogy délvidéki ismerőseink megnyugtattak az utazás előtt afelől, hogy nem kell, dehogy!, felvettem a jogász köntöst és kezdtem értelmezni a szerb törvényt a szerb rendőrnek a nemzetközi normák tükrében. Nem ment. A rendőr felvázolta az eljárást, ijesztően perfekt angolul: mi leszállunk a határnál, kifizetjük a 300 euró büntetést fejenként, s akkor mehetünk. Erre már Kasia (lengyel utitarsunk) pattant fel, dacolva az állam kezével, sikertelenül. Amikor már reménytelennek tűnt a helyzet, utolsó kártyánkat Kati (baratnom) dobta be – elkezdett könyörögni. Ő nem hablatyolt, csak az igazat mondta: nincs pénzünk, csak haza akarunk jutni, várnak a szüleink, meg van véve a buszjegyünk Pestről. Rázengtünk mi is Kasiával a litániára, mire a másik rendőr megbökte társát, intve, hogy „elég volt, hagyd őket”. Szóval okoskodással és szembeállással semmire se vittük, de csöppnyi alázattal annál inkább: egyszerűen éreztetni kellett velük, hogy ők a főnökök és a markukban vagyunk. Így nem mi, hanem ők lehettek a nap hősei, mert „elengedtek”. De amíg magyar zászlót nem láttunk, nem nyugodtunk.”

    Ha tovabbi reszletekre vtok kivancsiak Szerbiarol, kattintsatok a nevemre..

    @balkanherald nem is kell pecsetet tegyenek az utleveletekbe, leven h juniustol az EU-s allampolgarok szemelyivel is utazhatnak Szerbiaba. Hivatalosan pl. en meg mindig Szerbiaban tartozkodom, mer arrafele raktak pecsetet az utlevelbe, visszafele meg a szemelyis modszert probaltam. Mukodott.

  3. Dunci » október 15, 2010 2:17 am

    @kesztió: úgy kaptuk az autót (ami egyébként szolgálati volt), zöldkártyával, azt mondták van biztosítás. Mi elhittük.

    Különben ez azért balkán, mert máshol tutti nem engedtek volna át zöldkártya nélkül és máshol tudott volna a határőr legalább egy másik, nemzetközileg használt nyelvet.

    @Zoli: nem a gps-el volt a gond, hanem a határátlépéssel.

  4. Margit » október 14, 2010 1:38 pm

    Jaj, a szerb határ… nekem is voltak csodás élményeim vele.

    Görögországba utaztunk, arrafele a szerbeknél még nem volt gond, de sajnos Makedóniában kicsit összetörtük a kocsit. Annyira, hogy Magyarországról jött szállítókocsi értünk :S Skopjeban mondom a szervizben, hogy ejsze kellene egy papír, mert a határon baj lesz. Többször is megnyugtatnak, hogy nem, dehogy, menjünk nyugodtan, papírt meg amúgy se adnak, ha nincs rendőrségi jegyzőkönyv.

    Jól van, elindulunk, a makedón határon kifelé tényleg semmit nem kérdeztek. Annál csúnyábban néztek a szerbek befelé. A vámosnő állítólag szpíkingingliselt, de azt hiszem, a magyarázatomból egy szót sem értett. Egyetlen papírunk volt, a baleset helyszínéről a szervizbe szállítás számlája, ezen írt dátumot is. Többször meglobogtattuk, míg végül legyintett és továbbengedett - vajon elévült volna két hét után az egész?

    A szerb-magyar határon kimondottan édes helyzet volt: addigra már besötétedett, és a vámos úgy tűnik, nem vette észre az “aprócska” horpadásokat a kocsin, mivel igen határozottan követelte a “collpapírokat”. Angolul ő sem igazán beszélt, a papírt is hiába mutattuk, viszont sofőrünk “milyen collpapír teee, há nem látod, hogy áuto káput? Perszon nem káput, csak áutó” érvelése előtt fejet kellett hajtania. Ha ezek hülyék, és roncsautót akarnak Magyarországra cipelni, legyen - ez tükröződött az arcán, amikor szabadot jelzett, és felemelte a sorompót… A magyarok megint gond nélkül beengedtek, egy árva kérdést sem tettek fel.

    Még mielőtt valaki belémkötne: ezt nem balkáni történetnek szántam, tudom, hogy egy csomót hibáztunk meg miegymás. Csak épp eszembe jutott a szerb határról, s gondoltam, ne tartsam meg magamnak a szép emlékeket :)

  5. kesztió » október 14, 2010 9:55 am

    Magatokat hány pontos hagymával dobnátok meg, ha

    1. Olyan biztosítótársaságtól veszitek a zöldkártyát, melynek nincs lefedettsége Szerbiára (amióta járom a balkánt, iyen bajom sohase volt, pedig lementünk Albániáig),

    2. Nem ellenőrzitek le indulás előtt, hogy rendben van-e a zöldkártyátok.

  6. Zoli » október 14, 2010 8:30 am

    Aki Szerbián át kirándul Horvátországba, sikeres ember nem lehet…

    A GPS-t “meg kell tanulni használni”, nem szentírás, amit mond, ezt én is a saját bőrömön tapasztaltam meg (nem épp olyan durván, mint ez: http://www.theregister.co.uk/2007/03/26/subaquatic_merc/). Ha nem vagy járatos a témában, kérdezősködj, mielőtt ilyen hosszú útra indulsz.

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex