május 25, 2011, Dunci | Átverés (A dzsungel törvénye)| Turizmus (A vaku visszavág)

Angolul beszélsz? Akkor 20 euró!



“Szarajevóba utazol? Miért mész oda, bombázni?” kérdezte félig viccesen, félig komolyan az egyik ismerősöm, mielőtt elindultam volna Bosznia Hercegovina fővárosába a hónap elején. A kérdés úgy érzem, jól érzékelteti milyen gondolatokat társítanak az emberek (beleértve magamat is) ehhez a városhoz: vagy az első világháborút kirobbantó merénylet jut eszükbe, vagy a délszláv háború véres eseményei. Úgy mentem oda, hogy ezeket a sztereotípiákat megpróbálom lerombolni; végül visszafelé a régieket elhagytam, de születtek helyükbe újak, többek közt a következő történetnek köszönhetően.

Szállásunk Szarajevó egyik külvárosában, Ilidjában volt, amely régen külön településként létezett, de mára egybeépült a fővárossal. A központ tőlünk kb. 30-40 percnyi villamosútra volt. A szemináriumra, melyen részt vettem, az egész balkáni térségből érkeztek fiatalok és gondoltuk, ha már ilyen szépen összegyűltünk, jó lenne az ismeretségeket egy közös sörözéssel szorosabbra fűznünk.

El is indultunk Ilidja szórakoztató-ipari központjába, ahol nappal legalább 10-15 kávézó és pub volt nyitva, este azonban csak egy, így más választásunk nem volt, oda ültünk be. A zene valami helyi manele lehetett, de már nem tűnt fel, hiszen akkor már négy napja folyamatosan azt hallgattuk. Nem maradtunk sokat, az utolsó rendelés előtt egy órával érkeztünk.

Hazafele is együtt indultunk, kb. 20-an voltunk, de kis csoportokra oszlottunk, általában mindenki abban a társaságban folytatta a beszélgetést, amely a kocsmában kialakult. Én egy szerb, egy albán és egy bolgár társaságában voltam, a többiek jóval előrébb mentek az úton. Csak félszemmel figyeltem, ahogy egy Nike tréninges, magas, fiatal fickó az út közepén lassan elhalad mellettünk. Mi nevetgélve beszélgettünk (elég hangosan), mikor a férfi elénk vágott, majd tárcáját meglobogtatva előttünk tört angolsággal felszólított minket, hogy „Police, your ID-s please.” (“Rendőrség, a személyiket kérem”)

Kicsit gyanús volt nekem a tag, hiszen annyira gyorsan mutatta meg a rendőr-igazolványát, hogy nem is láttam mit mutatott, de jobbnak láttam nem akadékoskodni. Mellesleg a két szerb a csapatból tudott beszélgetni vele, tehát rájuk hagyatkoztam. Miután megnézte mindannyiunk személyiét, megvolt a verdikt: 20 eurót kell fejenként fizessünk, mert külföldieknek nem szabad éjjel 12 óra után kint tartózkodni a városban, csak engedéllyel.

Igazából nem ijedtünk meg, egyből azt mondtuk nem fogunk fizetni, különben is ki venne komolyan egy olyan rendőrt, akinek kis csíkban folyt az orrából a takony és azt folyton visszaszívja. Ráadásul az nem is érdekelte, hogy Nebojsa, a szerb fiú nem tudta igazolni magát, de az, hogy Jonidának albán, és nekem pedig román állampolgárságom van, annál inkább.

Nekem felderengett egy jó tanács, amit a Bosznia és a Horvátország közötti határon kaptunk a vámostól, hogy ha 4 napnál tovább tartózkodunk az országban, akkor azt a helyi rendőrösön jelenteni kell, de gondoltam ezt vagy megtették a szeminárium szervezői, vagy semmi köze ahhoz, amit a taknyos rendőr említett és akkor a végén csak fizetünk, de egyből nem nyújtottuk a bankókat.

A tréninges fickó telefonálni kezdett (később kiderült, hogy igazából nem volt senki a vonal végén), majd közölte, hogy be kell menjünk a rendőrségre, de végül elég lett neki az is, hogy elvezettük a házba, ahol az egész szeminárium zajlott. Sötét kis utcácskákon vezetett minket, de félni még mindig nem féltünk, sőt legszívesebben fotózkodni támadt volna kedvünk a rendőrrel, de nem akartuk azért kihúzni a gyufát. Ráadásul nekem nagyon kellett pisilni, tehát jobbnak láttam minél hamarabb visszaérni a szállásra.

Ahogy becsengettünk, a szemináriumvezetők vették kezükbe a dolgok intézését, akik bevonultak a rendőrrel egy szobába, ahol kiderült, hogy már az összes résztvevőt meg akarja büntetni. De a férfi kacsintva megjegyezte, hogy elrendezhetjük az ügyet, “vannak neki módszerei”.

A vezetők természetesen nem akartak fizetni, így kérték a taknyost, hogy hívja ki a kollégáit a helyszínre. A fickó ekkor már érezte, hogy szorul a nyaka körül a hurok és fejvesztve kiiszkolt a házból. Mi nem rohantunk után, hagytuk hadd menjen, mert így bebizonyosodott, amit ekkor már mindenki sejtett: a fickó egy álrendőr volt, aki az utcán meghallotta, hogy angolul beszélünk és gondolta legombol rólunk egy csinos kis összeget.

Az igazi rendőröket azért kihívtuk, hogy elmagyarázzák, milyen ismertetőjegyei vannak egy igazi rendőrnek: csillag, egyedi azonosító, típusigazolvány. És volt még egy dolog, amiét nem kapcsoltuk le a taknyost, már az első gyanús húzásánál: nem tudtuk, hogy van-e nála fegyver.


pontos átlag: 4.00

pontos átlag: 2.98


Hozzászólások

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex