június 23, 2011, Dunci | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni)| Turizmus (A vaku visszavág)| Közlekedés (Gyí, te Logán!)

Balkániba fulladt az európainak szánt út



A magyar igazolvánnyal rendelkezők 90%-os kedvezményt kapnak a Magyarország területén történő vonatutakra. Ezért a román-magyar határ mentén élők sokszor folyamodnak ahhoz a cselhez, hogy autóval átfurikáznak a legközelebbi magyarországi vonatállomásra, mert jóval olcsóbban jön ki így egy budapesti út, mintha a román oldalról indulnának.

Fontos infó az is, hogy például egy Budapest-Kolozsvár útvonalon az utazás magyarországi részére nem lehet megvenni a magyar igazolványos jegyet, a többi részére pedig a „rendeset”: vagy a hozzád eső legközelebbi, még Magyarországon levő állomásig utazol, vagy megveszed a teljes útvonalra a jegyet.

Elméletben. Gyakorlatban azonban ha szerencséd van, akkor a Budapest-Kolozsvár útvonalon Biharkeresztesig utazhatsz kedvezményes jeggyel, onnan meg balkáni módszereket alkalmazva lefizeted a magyar, majd a román ellenőröket, hogy átmehess a határon és csak Kolozsváron kelljen leszállnod.

Nekem ez legutóbb nem jött össze. Pedig szükségem lett volna rá, hiszen a pénzügyi megszorítások a magánkasszámat is elérték. Egyedül voltam, nem tudtam, hogyan, kinek, mikor és mit kell adni, így hát a kaller szépen lepakolt Biharkeresztesen, kb 15 km-re a román-magyar határtól. Történt ez este negyed 11-kor. Nem volt mit tennem, elindultam gyalog a határ felé. 10 perc sem kellett, besötétedett. A sötétségtől nem féltem, inkább a kamionoktól és az országúton száguldó autóktól. Pár gyámoltalan karlengetéssel próbálkoztam lestoppolni a kocsikat, de tudtam, hogy abban az órában esélyem sincs arra, hogy valaki megálljon. Én sem álltam meg volna magamnak. Így hát 15 km-t nyomtam le a határig.

Tervem még nem volt, hogyan jutok el Kolozsvárra, csak mentem előre, majd csak valami lesz alapon. Határátlépés után, az első benzinkútnál, magam sem értem honnan, de ott termett előttem egy hargitai rendszámú busz. Már éreztem, hogy nyert ügyem van, a sofőrrel seperc alatt lezsíroztam az utat és éjfél körül már úton is voltam Kolozsvár fele.

Munkásbusz volt, csupa megtört, ráncos arcú ember ült rajta meg pár fiatal lány. Sokat elmond a hangulatról, hogy a sofőr telefonján a képernyő-pihentetőként Jézus és Mária képe váltakozott, a hangszórókból pedig Márió, a harmonikás csodás dallamai zengtek. No meg pálinka- és lábszag terjengett a böfögéstől és horkolástól hangos buszban.

Fél órával a Királyhágó előtt a villanyok felkapcsolódtak és a sofőr hátrakiáltotta, hogy “rendelés van”, mert hívni fogja a vendéglőt, ahol meg fogunk állni pihenni, hogy kezdjék el melegíteni a kaját. Volt aki pacallevest, volt, aki csülköt, de a legtöbben miccset kértek.

Felértünk a hegytetőre, leparkoltunk, a sofőr kipattant, majd mindenki meglepetésére lepacsizott a személyzettel és beállt italt mérni meg főzőcskézni az étterem konyhájába, majd szívélyesen felszolgálta mindenkinek, ami járt. Piszok jó memóriája volt, ami azt illeti, mindenki rendelésére emlékezett, az ottani állandó személyzet csak asszisztált. A tévében eközben a “Fata de la miezul nopții” ment, a manele-re sztriptíztáncot járó lányok éjszakai show-ja, az egyik asztalnál pedig egy gumicsizmás bácsi feküdt, látszólag totálkárosan egy deci szilvától.

A feles menetrendszerűen megvolt minden buszutasnak, majd fizettünk és a sofőr gyorsan kitessékelt minket, hiszen indulnunk kellett, mert “Csíkban már készülnek kaszálni, és mi még csak a Királyhágón vagyunk”.

Még keményebb alkohol- és lábszagban folytatódott az út, Márió pedig monoton álomba ringatott mindenkit. Egy bibi volt csak: kiderült, hogy Gyalunál a sofőr fel kell térjen az autópályára és nem tud engem elvinni Kolozsvárig. De megnyugtatott, hogy majd beszól a rádión és egy kolléga biztos akad, aki bevisz a városba. Kételkedtem benne, hogy éjszaka fél háromkor valaki is bevinne engem Gyaluról Kolozsvárra, de már nem volt kedvem erről beszélgetni.

A gyalui felhajtónál természetesen nem volt senki, a rádión sem jelentkeztek, hogy elvinnének, én meg nem szálltam le a buszról, ha már fizetek neki és megígérte, hogy elvisz Kolozsvárra, akkor intézze el az utamat. Így hát sikerült eltérítenem az egész buszt (azaz rendes volt a sofőr-pincér, bár zsörtölt) és miután kifizettem az utat, a Monostoron egyből egy taxiba pattantam, hogy ne is halljam szidalmait, mert behozott Kolozsvárra.

Az intenzív események hatására még álmomban is folyamatosan az utazást pörgettem vissza a fejemben. És nem mondhatni, hogy hatalmas összeget spóroltam a magyar igazolvány- éjszakai gyaloglás-buszsöfőr lefizetés-kombóval, de a kaland, no meg a buszsofőr-pincér felbukkanása kárpótolt ezen az európainak indult, ámde balkániba vedlett úton.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.77


Hozzászólások

8 megjegyzés » “Balkániba fulladt az európainak szánt út”

  1. droxin » július 15, 2012 12:41 am

    a balkán elsősorban szellemiség!!és a fentiek elolvasása után erőst csodálkozom azon,hogy az erma szélsőjobboldali szennylap kommentelői miért tartják magukat felsőrendűnek,őshonosnak itten és az én kolozsvári publikumom is miért olyan kivagyi??

  2. eberendre » november 30, 2011 12:22 pm

    Milyen kevés kell ahhoz, hogy a sofőr kifakadjon, fogynak az utasok. Ami a minőséget illeti. Egyebek viszont hiánytalan megmaradnak. Tovább utaznak. Rettenetes körülmények között.

  3. Dénes Gabriella » szeptember 28, 2011 6:42 am

    Hát a balkáni utakról van három elég jellegzetes élményem, illetve két közvetlen és egy közvetett tapasztalatom. A közvetlem tapasztalatom úgy nézett ki, hogy Budapestről “első osztályú” busszal utaztam Sepsiszentgyörgyre. A jármű tele volt, itt is voltak munkás emberek, turisták, mindenféle rendű és rangú, válogatott cigánylegények. Az egyik férfi miután indulás után 1-2 órán át nyakalt valami alkoholt, hangos horkolásba fogott, amit néha öklendezéssel, köhögéssel s utóvégre is hányással koronázott meg. Szóltunk a másodsoförnek, csináljon már valamit. Mire ő: mégis mit, le mégsem szállíthatom. S mind így haladtunk Sepsiszék felé. Akkor felfogadtam soha többé háromszéki járattal nem utazom. Ezt a fogadalmamat pedig megerősítette egy vonatfülke-béli utastársam története. Kézdiszéki járattal utazott volna aznap, helyfoglalása, sőt, mi több, jegye volt a járatra. Átutazott Sepsiszékről Kézdivásárhelyre, ahol közölték, hogy semmilyen körülmények között nem szállhat fel a buszra, mert már tele van. Mondta van jegye, mondták, az nem számít. Többen vannak, mint ahány személyes a jármű, s valakik le fognak maradni. A harmadik történet pedig arról szól, hogy kézdiszéki járattal kényszerültem Kolozsvárra utazni. A cég Brassóban a pályaudvaron hagyott négy utast: bocs, nincs hely. Mondták: de hát most beszéltek az irodával, ahol azt mondták van. Ja, hát mondani lehet - így a soför - de nincs, s kész. Nagy csomaggal indulhattak haza…
    Hát így alakult, hogy ha nem muszáj, és soha nem lehet annyira sürgős, hogy székelyföldi busszal utazzak.

  4. tyver » szeptember 27, 2011 8:40 am

    Fiatalka lehetsz, hogy egy ilyen út még élményszámba megy nálad :))) Én nem utazom már így vagy 6 éve. Ha nincs elég pénzem, nem megyek sehova. S ha van, hajlandó vagyok fizetni, akár nagy összegeket is, hogy elkerüljem az átszállásokat és hasonló f”+%ságokat. Ez a hajlandóság az útipoggyászom méretével egyenesen arányos…

  5. hamilcar » augusztus 1, 2011 6:07 am

    Pontositanam a cimet: ” … a balkaninak szant ut”.
    Megprobaltad lefizetni az ellenort (nagyon europai) csak elszurtad. A vilagon barhol balkani fizetesert balkani szolgaltatast kapsz.

  6. janez » július 8, 2011 5:28 pm

    jóizű székely szöveg

  7. janez-jóizű székely szöveg » július 8, 2011 5:27 pm

    élvezetes székely szöveg

  8. kolozsvarikitty » június 24, 2011 3:09 pm

    Ezek a székely buszok borzalmasak! Legutóbb egy figura simán behányt a buszba, pont előttem srégen szemben! Nagyon büdös volt, aztán mikor megálltunk, és az utasok bepanaszolták a sofőrnél, az megdorgálta, majd felmosta! De emberünk újra behányt, azt már nem láttam, mert aludtam, pedig fáni lehetett, csak a riadalomra ébredtem, hogy az előtte ülő utas nyakába! Akkor már ő takarított fel újabb szidalmak és rosszalló pillantások kereszttüzében!

    Az utasok másik része nagy büszkén osztotta: “én akármennyit ihatok, semmi bajom út közben!”

    És Zámbó Jimy ment kér órán keresztül, először megrémültem, hogy a teljes repertoárral rendelkeznek, de aztán kiderült, hogy egyetlen albumjuk van azt replayezik! Amúgy meg a stílusos füredi Anna-bál az édes pici lánnyal Dupla Kávé feldolgozásban!

    Mindez az Úr 2011-ik évében pünkösdkor! Megint nem utazok ilyen busszal 5 évig!

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex