február 19, 2009, Piri Amarella | Átverés (A dzsungel törvénye)| Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni)| Kaja (Odakapaszkodott a fazékhoz)

Elmélkedés az előítélet hasznáról



Már 8-10 évesen megtanultam, hogy a gyerekekre mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül rásózzák a romlott árut a piaci árusok. Anyukám pedig a lehető legtöbbet szerette volna átadni piaci élményeiből leszűrt tanulságokból, ezért elővigyázatosságra szólított fel: nyisd ki a szemed, fiam, légy szemfüles, nehogy a romlott zöldségeket is eladják neked. Így történt, hogy mindig csontomba ivódott szkeptikus magatartással mentem bevásárolni a piacra. Csak azoknál a standoknál vásároltam, ahol láthatóan friss zöldségeket árultak, és mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy én válogassam ki a terményt.

Ez a típusú vásárlás nagyon jól ment nekem, míg meg nem nyitották a hiperszupermodern központi bevásárlócsarnokot.

Egyszercsak azon kaptam magam, hogy paradicsomot nem válogathattam ki a kupacból, mert az elárusító sértődötten rám szólt, hogy vegyem már le a kezem az árujáról, mondjam meg, hány kilót akarok venni és majd ő kiszolgál. Persze felháborodottan kikértem magamnak, és elmagyaráztam neki, hogy én a vásárló vagyok, és én fogom eldönteni, hogy mire költöm a pénzem. A következő paradicsomos standnál ugyanezzel az attitűddel szembesültem, mintha az összes piaci megesküdött volna arra, hogy megtiltja a vásárlóknak a válogatást. Így történt, hogy paradicsom nélkül, dohogva viharzottam ki a csarnokból.

Eltelt pár hét, és derengeni kezdett bennem, hogy talán piaci árusok hozzáállása valamelyest jogos volt: mert milyen alapon döntöm ÉN el, hogy az összes becstelen, és félig rothadt paradicsomot akar rámtukmálni. Elszégyelltem magam, hogy hagytam az előítéletet magamon eluralkodni. Így a tegnap azzal a feltett szándékkal mentem el a piacra, hogy hagyom az árust, hadd válogassa össze ő maga a kilónyi paradicsomot.

Úgy is tettem. Gúlába rakott, kifogástalan, pirospozsgás paradicsomokat láttam meg az egyik asztalon és kértem is egy kilót. Sőt, szemmel láthatóan félrenéztem, miközben a kiszolgáló a mérlegre pakolta a paradicsomokat, zacskóba tette és összekötözte a zacskó száját.

Kíváncsian borítottam a konyhaasztalra az árut. Savanyúan kellett megállapítanom, hogy a hatból két paradicsom a lebomlás előrehaladott stádiumában leledzett, valami bűzös sárga levet izzadt ki magából, egy másik példány pedig már jócskán veszített a feszességéből.

Ismét átgondoltam az előítéletek szerepét, amelyek statisztikai adatokra támaszkodva segítenek eligazodni bizonyos helyzetekben: “Ha nem figyelsz oda, a piaci árus a rothadt áruját sem átallja eladni neked”. Igen ám, de mi van akkor, ha létezik (és kétségtelenül létezik) egy kivétel, akire igazságtalanság lenne ráteríteni a vizes lepedőt. Talán az előítélet helyett a szemfülességet bevetni mégiscsak korrektebb.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 3.08


Hozzászólások

Egy megjegyzés » “Elmélkedés az előítélet hasznáról”

  1. V10R1C4 » február 26, 2009 2:56 pm

    Na igen. Erre a “mi az, hogy előítéletes vagy”-toposzra van az a válasz, hogy természetesen nincs a fejemben semmilyen becsületsértéssel felérő előkép az árusról, egyszerűen csak benne van a pakliban, hogy beleteszi a lottyadtat is. Mert meg akar tőle szabadulni, mert hosszú a műszak, mert nem figyelt oda - whatever, nem is érdekel, miért, de én nem akarok lottyadt paradicsomot venni. Figyelni kell. A tolerancia nem egyenlő a mutujsággal:-)

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex