május 22, 2009, Piri Amarella | Közlekedés (Gyí, te Logán!)

Utashalászat



Lassan úgy érzem, kimeríthetetlen azoknak a sztoriknak a tárháza, amelyeket bármely, tágabb értelemben a balkáni buszvállalatok valamelyike generál. De inkább maradjunk a saját kicsi balkánunkban, a kolozsvári utasszállítónál, pontosabban a Kolozsvár-Torda járatnál, ami félóránként indul a városközpontból.

A buszsofőrök, becsületükre váljon, megpróbálják betartani az indulási időpontokat, és általában ez többé-kevésbé sikerül is nekik. Éppen ezért lepődtem meg tegnap, hogy fél helyett már negyed hatkor elindul a busz. Csakhogy ki kellett volna várnom a végét, mert alig jutottunk túl az első útkereszteződésen, leparkoltunk az egyik hagyományos stoppolóhelyre, persze illegálisan, ugyanis a buszoknak nincs engedélye ott megállni.

Előbb azt gondoltam, azért állt meg, hogy felvegye a Tordára igyekvő stoppolókat. De ez nem így volt, ugyanis addig dekkoltunk ott, míg a következő busz meg nem jelent a visszapillantó tükörben. Mindezt persze azért, hogy az alkalmi személygépkocsik helyett a busztársaság szolgáltatásait vegyék igénybe az utasok.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.96


Hozzászólások

3 megjegyzés » “Utashalászat”

  1. Flagellumdei » május 29, 2009 2:54 pm

    Hogyha te tudnad, hogy mennyi “capa” dekkol ott naphosszat… Azokat probaljak valahogy kiszoritani onnan, nem sok sikerrel. Az autok hatrebb, az utcaban parkolnak, vezetoik pedig naphosszat tablet jatszanak az utszelen ( jo balkani szokas szerint ), rendesen megszervezett capa szovetseguk van.

  2. Akabelle » május 28, 2009 10:47 am

    eh.. a “cápák” is azt csinálják, már messziről kiabálják, hogy “Lá Turdá” vagy “Lá Klúzs”(indulunk most, nem számít, hogy hányan vagyunk…), de amikor már indulna az ember, csak magyarázkodnak, hogy így meg úgy, csak egy perc, hogy jöjjön meg a busz, hátha még akad valaki…

  3. Akabelle » május 28, 2009 10:44 am

    A Torda-Kolozsvár utat gyakran megteszem… és amikor a stoppolás nem megy, kénytelen vagyok busszal utazni. Nem egyszer történt meg az, hogy a busz megállt a ,,román opera” melletti stoppolóhelyen, és annak ellenére, hogy minden ülőhely foglalt volt, a busz méretétől függően 5-10 ember még felszállt az állóhelyekre.
    Persze, a hazaigyekvő ember döntése, hogy felszáll-e a buszra és kifizeti-e az 5 lej 50 banit az útért és áll Tordáig vagy stoppol tovább. Nekem csak egy kérdésem van: a sofőr csak az ülőhelyek árát kell leadja a nap végén? vagy az egész bevételt? (azokra a buszokra gondolok, amelyek hivatalos engedéllyel közlekednek Torda és Kolozsvár között - mert azokon is ez folyik. Hogy ki mit csinál a saját kisbuszán, az már a privát ügye…)

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex