május 9, 2009, mimoza | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni)| Közlekedés (Gyí, te Logán!)| Bürokrácia (Bélyegnyalinda)

Hogyan zsaroljuk érzelmileg a klienseket



Kicsit későn, csak péntek délelőtt eszméltünk fel magyarországi barátnőmmel, hogy nem foglaltunk neki helyet másnap reggelre egyetlen budapesti járata sem. Felhívtuk hát az általunk ismert egyik kolozsvári buszos utasszállító céget.

A hölgy igazán kedves volt, mondta, hogy sajnos már elfogytak a jegyek, de van egy ötlete, hogy hogyan lehetne megoldani, megpróbálja és aztán visszahív. Kb. 10 percet vártunk, de utána kezdtünk beijedni, hogy hely nélkül maradunk. Felhívtunk hát egy másik céget, ahol kiderült, van még jegy, sőt olcsóbbak is 500 Ft-al és az indulási időpont is kedvezőbb – nem kell olyan korán felkelni. Lefoglaltuk a helyet.

Kb. 20 perc múlva visszahív az első cégtől a hölgy, és közli, hogy sikerült helyet szereznie. Megköszöntem és elnézést kértem, de hát közben megoldottuk másképp. Na innen kezdődött az érzelmi zsarolás: hogy hát igen, mert „ilyen a kliens”, hogy miért nem bírtunk várni, ő megmondta, hogy utánanéz, és neki ezért fel kellett hívnia egy budapesti számot is. Én tovább sajnálkozom, és kérem a bocsánatot.

Ő, folytatja, hogy az én helyemben ő a másik foglalást mondaná le inkább, mert biztos azt sem fizettük még ki. Mondom, hogy de hát az olcsóbb is 500-al, mire ő, hogy én azt honnan tudom, amikor tőle meg sem kérdeztem az árat. Mondtam, hogy láttam a honlapjukon, miért, nem annyi? Hát de igen, de nem ez a lényeg. Még kaptam néhány szemrehányó célzást, aztán inkább elbúcsúztam. Kb. öt perc múlva visszahívott, de én már nem vettem fel a telefont, pedig nagyon hosszasan csengetett. De épp elég, ha a családtagjaim és barátaim felhívják a figyelmem a jellemhibáimra, nem várom ezt el egy utasszállító cégtől. 10 perc után újra hívott, de akkor már elnémítottam a mobilom.


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.02


Hozzászólások

17 megjegyzés » “Hogyan zsaroljuk érzelmileg a klienseket”

  1. Role » szeptember 5, 2009 12:21 pm

    A balkáni munkatársnőnek, az első telefonhívás után, valahol kötelessége és szívesség dolga is volt, hogy éppen segít vagy nem segít. Lehet azelőtti nap gyónt és azt mondták neki, hogy következő nap próbáljon valakivel jót csinálni. Én úgy vélem ebben semmi balkáni nincsen, még a reakciója sem az, talán mindenütt így reagálták volna le, esetleg nem hangoztatják a kliensnek, de bárki a helyében morgolódott volna. Ha nem is egy órát ha nagyon sürgős, de már csak az, hogy esetleges plusz feladatot lát el miközben tetrisezik, és ugyan neki milyen érdekeltsége van, ha egyszer náluk elfogytak, hogy nekiálljon és szerezzen bármi áron. Ha nem hívott 15-20 percen belül neked is okod van szkeptikus lenni, ez így van. Szerintem semmi balkáni fílingje nincs a dolognak, inkább jóindulat kérdése volt, a kirohanása pedig a privát dühe, amivel ki tudja hányszor járta meg és hangot adott neki. Egy balkáni m.-társnő azt mondta volna szerintem hogy “ha bajod van mé nem indultál meg időbe, há ejsze én szarjam össze magam, miattad te ló” Én így gondolom :)

  2. mimoza » május 15, 2009 8:41 pm

    hát, lehet, hogy ez nem balkán, én meg a Marsról jöttem, de szerintem egy utasszállító cégnek az a dolga, hogy jegyet ad el, tehát ha jegyet szerez, az nem szívesség, amit nekem tesz és amit kérnem kell tőle, hanem az a munkája és az ő érdeke is! és az első hívásomtól számítva fél óra múlva hívott vissza, úgy, hogy igazából nem mondta biztosra, hogy lesz-e jegy, sőt azt sem mondta meg, hogy honnan lenne hirtelen, ha már egyszer elfogyott…

  3. kolozsvarikitty » május 14, 2009 1:54 pm

    Hát, ha én ma ébredek fel, hogy holnap utazni akarok a biztos megoldást keresem, de ez nem jellemző az életre, mint olyanra, hehe…
    Így van, nem volt kötelessége jegyet szerezni, akkor pedig szivességet tett, amiért ilyen módon hánytorgatózni gusztustalan.
    Orsika, Orsika :)

  4. gore » május 14, 2009 1:10 pm

    hat en legalabb egy orat vartam volna es csak akkor kezdtem volna gyanut fogni. 10 perc alatt nehez lebonyolitani mindent, a vonalak lehetnek ugyebar foglaltak is stb. Vagy visszahivhattad volna te nyomban miutan kaptal masikat, de biztosan akkor is kioktatott volna. Szoval szerintem te sem egeszen fair modon jartal el. Nem csoda ,hogy nem orult neki. Sok huho semmiert.

  5. delinke » május 14, 2009 10:18 am

    A balkáni munkatársnőtől senki nem várja el, hogy plusz helyeket szerezzen, ha már mindet eladták. Ha mégis jószántából megteszi, akkor igazán nem szép, hogy utána az erre fordított idő és pénz miatt nyafog. Itt nem feltétlenül arról van szó, hogy kinek van igaza, hanem hogy ez a hozzáállás (a busztársaságnál nem egyértelmű, hogy eladták-e a jegyeket, vagy lehet még szerezni, hogy mennyibe kerül, és az alkalmazott érzelmi kitöréseiben “ilyen a kliens” kifejezéseket vág a telefonáló fejéhez) ez tipikusan balkáni. Ezért szerintem jó a sztori, az ilyen esetekről szól ez a felület, és teljesen rendben van, hogy a szerző hangot adott az álláspontjának (amivel mellesleg én egyetértek).

  6. Orsi » május 12, 2009 8:14 am

    Kittyke!

    Az okes,ha az eletben mindenek fole helyezzuk a biztos lehetoseget?:)A balkani munkatarsnonek messze nem volt kotelessege helyet szerezni,miutan elfogytak…
    Mindezzel igazabol semmi baj sincs,mert megtortenik, van,hogy az ember igy reagal,csupan nem kell felhaborodasunk nyilvanossagra hozni, ha erre a masik fel nem azt mondja,hogy ” termeszetesen uram/holgyem,megertem”…

  7. kolozsvarikitty » május 11, 2009 5:49 pm

    Itt mindenki el van tévedve? Ha a sztori a leirtak szerint történt, mimóza teljesen okésan járt el. Nem nem egy foglalas fölé foglalt, csak biztos lehetőséget keresett, nem értelek benneteket.

  8. mimoza » május 11, 2009 3:33 pm

    csíki, és ha a taxis azt mondja, hogy megnézi, mit tehet, lehet hogy jön, de lehet, hogy nem tud, te meddig vársz?
    elismerem, hogy hibáztam azzal, hogy nem hívtam rögtön vissza - egyszerűen közbejött még néhány dolog, és elfelejtettem - és nem, nem beszélt durva hangnemben, és lehet hogy én meg suttyó voltam, de nem állapodtunk meg semmiben, nem történt foglalás és szerintem jogom van meggondolni magam

  9. Rere » május 11, 2009 3:07 pm

    Az esetleges durva hangnemét a telefonos hölgynek természetesen én is elítélem, de abból a szempontból szerintem is igaza van, hogy megvárhattad volna, míg visszahív. Képzeld el, hogy éppen játszanál egy jó kis tetrist a gépeden, de közbe hívnak, hogy csinálj nekik egy photoshoppos kollázst. Nem szívesen, de nekiállsz, a végén össze is jön, kivételesen még jól is sikerül, aztán mikor diadalittasan visszahívod megbízódat, megmondja: mi van? á, kösz, már megoldottam! Ilyenkor két gondolatod lehet: eddig már léptél volna 10 levelt a tetrisen, másik meg, hogy akkor miért a f…rt nem tudott szólni hamarabb, ne kínlódjak. (és ez csak egy példa volt, a telefonos csajnak muszáj csinálni!)
    De nem kevés ilyen van, mint te, mikor lakást kerestem, s egy tulajjal megbeszéltem egy időpontot, később nem tudtam elmenni, ezért felhívtam, hogy nem tudok ott lenni, és megköszönte nekem, hogy szóltam…megköszönte azt, ami TERMÉSZETES kellene legyen… dehát persze jogunk van annyi embert szöktetni, amennyit akarunk, amíg ezért fizetik őket…

  10. csíki » május 11, 2009 2:41 pm

    És ha taxit hívsz, akkor ha kicsit később jön, hívsz egy másikat, ugye? Hogy a másik közben jön, csak dugó van, az mit érdekel téged… Asszem, hogy nem a buszos cég volt balkáni, hanem te voltál bénázós. Szerintem a buszos csajnak van igaza, és inkább neki lett volna alapja hőbörögni, hogy milyen suttyó telefonhívásokat kap :)

  11. rsi » május 10, 2009 6:26 pm

    Igen…Valoban felhaborito,es balkani eset,amikor -annak ellenere,hogy utolso pillanatban probalsz olyan jegyet foglalni,ami mar elfogyott-az utasszallito ceg alkalmazottja megprobal megis megoldas talalni,es mit ad Isten, rosszul esik neki,ha nektek 10 percnel tobb turelmetek nem volt arra,ami reszerol valojaban oriasi szivesseg…Huzzunk inkabb nyugatra!

  12. manó » május 10, 2009 1:11 pm

    Eleve gyanús az ilyen majd én elintézem dolog, nekünk egyszer sikerült megjárni szintén a jó lelkű titkárnő jóvoltábol, h felváltva egy sámlin kellett utazzunk … lehet feleznek a sofőrökkel :)

  13. mimoza » május 10, 2009 12:56 pm

    FlagellumDei! Én nem akartam senkit meghatni, csak úgy gondolom, jogom van ott foglalni, ahol én akarok és ahol nekem előnyösebb, és a cégnek ezt egyszerűen tudomásul kéne vennie. Vagy te nem így gondolod?

  14. kakukkpityoka » május 10, 2009 11:35 am

    ez a student travel volt, ugye? ismerős nekem ez a jellemhibásdi…

  15. delinke » május 10, 2009 10:59 am

    mimoza, szerintem ez tényleg egy tipikus balkáni eset. ha a hölgy meg sem mondta, hogy milyen ötlete van, csak “elintézte”. abszolút jogod van ott foglalni jegyet, ahol neked előnyösebb, én is felháborodtam volna a helyedben.

  16. lovag » május 10, 2009 12:05 am

    Igazad volt.

    A szolgaltato van a kliensert…

    Mi az hogy kotelez hogy o utana nezett, holott megmondta hogy nincs hely.
    Es mi az hogy ne az olcsobbat vegyem meg?!

    Ezek szerint BP is balkan? :)

  17. FlagellumDei » május 9, 2009 11:53 pm

    s akkor te fasza fiu vagy vagy mi? Szoval nem ertem. Ja, olyan mindent tudo, vilagmegvalto, termeszetvedo, ingyenugyved eggggggyetemista!
    Ertem. Nem hatottal meg. Engem legalabbis.

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex