május 14, 2009, Vizi Boromir | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni)| Arculat (Balkán dizájn)

Túlélőkészlet kis- és középvállalkozóknak válság esetén



Adott egy nem túl nagy, inkább helyi, mint regionális piac az ország egy olyan megyéjében, ahol az átlagnál is nagyobb a munkanélküliség, a fizetések pedig természetesen kisebbek. Ezeknek a szerencsétleneknek is kell enni, ugyebár. Ha más ágazatnak nem is, de az élelmiszerkereskedelemnek elvileg van lehetősége tartani pozícióját. Ha csökken a szebeniszalámi-, füstöltsajt- és ananászkereslet, és a népek ezen luxustermékek helyett olcsó parizert és flakonos sört vásárolnak, egy jó kereskedő árkedvezményekkel igyekszik stimulálni legalább a raktáron lévő kaja eladását.

Amit Kolozsváron “ofertába van” jelszóval tudsz eladni, az itt az “akció” szó jelzősítésével érheted el. Páratlan, kihagyhatatlan, soha nem látott alkalom, rendkívüli árengedmény stb. Fontos, hogy valóban leengedd néhány banival az árat, például a 3,5 lejes aludttejet árulhatod 3,45-ért, vagy a 3,1 lejes tejet 2,99-ért (lényeg, hogy az árengedmény az indexváltás miatt nagyobbnak tűnjék első látásra, mint amekkora).

A helyi tévében, ha már műsor úgy sincs, viszonylag olcsón reklámozhatod az üzletedet, igyekezve igazodni az év jeles napjainak körforgásához. Nem kell nagy cuccra gondolni. Nem kell betojnod, hogy most az ügyintéző-árurakodó-előkönyvelő mindenesedet meg kell tanítani Flashben reklámot készíteni. A jó öreg papíralapú újságban szokásos, keretes szöveges hirdetések is megteszik. Tuti marketingtipp, állítólag ezt nézik a legtöbben. A szöveges apróhirdetést felbasszák a tévé képernyőjére, 15 másodpercenként frissül, addig a néző le tudja jegyezni a meghirdetett kapálógép tulajának telefonszámát, vagy jóleső érzéssel veszi tudomásul, hogy üzleted és alkalmazottaid nevében kellemes ünnepeket kívántál neki, ugyanitt olcsón nullás liszt eladó. Még a helyesírásra sem kell figyelj, aki olvassa, úgysem jön rá, hogy hol hibáztál.

Ha a vásárlóközönség a piros, sárga, neonzöld vagy lila, akciós termék vásárlására felhívó táblákra immunis lesz, hiszen a konkurencia is ezzel az eszközzel él, tovább kell lépned a marketingfogások alkalmazásának eddig ismeretlen útjaira. Vigyázz, a jó bornak nem kell cégér mondás már elavult! A minőség növelése nem segít rajtad, annál inkább fektess hangsúlyt a direkt marketingre. Olyan törzsvásárlókat kell szerezned, akiknek szavuk van a városban, pletykafész… hálózati csomópontként sok mindenkit ismernek, és aztán terjesztik a városban üzleted kvalitásait. Kezeld őket soron kívüli, privilégiumokkal rendelkező vevőkként, lepd meg őket apró ajándékkal, ez legyezgeti a hiúságukat, és lekötelezve érzik majd magukat.

Végül, ha már a csapból is te folysz, megkoronázhatod mindezt egy karakteres dizájnelemeket felvonultató, vizuális és auditív mozgókampánnyal. Az élénkrózsaszín te vagy, ezt az árnyalatot már rólad nevezték el a városban, ahol üzleteid referenciapontként működnek. Erre építhetsz, nem kell más, csak egy, a már említett karakteres dizájnelemeket hordozó gépkocsi, és a cirkuszi kikiáltókéhoz hasonló hangosbemondó. Kemény munka, de ne add föl: cirkálj egyik negyedből a másikba, lassan haladj, hogy az üzenet - 3 lej a tejföööl! 13 lej a csürkemeeeejj! - eljusson lehetőleg az összes lakóhoz. Mire észbekapnának, tűnj el, majd akkor térj vissza újra, amikor a legkevésbé várnák. Addig már megpihentették magukban az infókat, s van amire ráerősíteni. Viselkedj piaci légyként! Egy idő után már fülelni kezdenek, ha közeledsz, sőt olyankor is hallani vélik a reklámüzenetet, amikor már régen máshol kiabálsz.

Időnként, ha már a polgárőrök kezdenek utolérni, gyorsíthatsz - mert ugye, ha engedélyt kértél volna minderre az önkormányzattól, az nagyban csökkentette volna a nyereségedet. Ilyenkor daráld le minél gyorsabban a mondandódat, sunyizz be egyik mellékutcából a másikba, az ugyanis nem működik, hogy álcázod magad. Ez a karakteres dizájnelemek egyetlen szépséghibája, s a szépségért érdemes szenvedni.

[myginpage=csurkemejj]


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 2.89


Hozzászólások

3 megjegyzés » “Túlélőkészlet kis- és középvállalkozóknak válság esetén”

  1. Lutra » június 15, 2010 12:20 pm

    Kézdi :)

  2. Boromir » május 19, 2009 5:52 pm

    Medwe, ha ennyire komolyan vetted a “túlélőkészlet” kifejezést, nincs mit mondjak. A mindentudás látszata nyilván nevetséges, s ez volt a cél. Hogy nevessünk, ha már sírni nem kúl.

    Ad hoc, nyomi, fapados, de a miénk. A mi reklámstratégiánk, jeee.

  3. Medwe » május 15, 2009 3:29 pm

    Ha egy bármekkora cég túlélte a válság előtti időszakot, akkor nincs szüksége ezekre a mindentudó, közben mégis gügye “tippekre”. A “jó bornak nem kell cégér” mondás éppen arról szól, hogy nem szükségesek az aktív reklámelemek, ha a termékeinkről és a szolgáltatások minőségéről a vásárlók/fogyasztók elismeréssel beszélnek, ezzel reklámozva azokat.

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex