május 19, 2009, szl | Tárgyak (Ojjektumok)| Szagok (A feledhetetlen szívás)

A nulladik tárgy



Annyira együtt élünk ezzel, kár is írni róla, mert ismerős gondolom sokaknak a sáros lábnyom a puccos vécé fényes műanyagkarimáján. Íme egy emlék, csupán ujjgyakorlatként, mégis. A pottyantós budival a forradalom után ismerkedtem meg, amikor először mentünk autóbusszal Magyarországra, és hét órát vártunk a határátkelőnél. Megjött a baj, menni kellett. Senkiföldjén volt felállítva a szauna-szerű, kétfülkés deszkabódé. Mellette háziruhás, testes, barna asszony állt, kezében vizes tömlővel (slaggal) mohón várta áldozatait. A deszkák között, mint egy western filmben, a szél fütyült.

Nem volt csórénős poszter, egyetlen berendezési tárgy sem volt, budipapír sem volt. Csupán a nulladik tárgy, a 15 centi átmérőjű, meglepő gonddal szabályosra fűrészelt lyuk, nagy zéró a padlódeszkán. Végül zsibbadt lábbal igyekeztem összeszedni kisgyermek-énemet, elcsomagolni mindent, amit lehet, főként az emlékezetet illetően. Le voltam izzadva, mint örömlány a templomban, jól esett az a néhány csepp víz, amit a szél az arcom elé szórt: a nagytömlős asszony már nyomta fényes sugarait befelé, mosolyt láttam az arcán, elégedettséget.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 3.02


Hozzászólások

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex