június 3, 2009, laptop | Átverés (A dzsungel törvénye)| Munkahely (Meló-dráma)

Paradoxon



Gondolatok a XXI. század egyik paradoxonjáról:
Minap eszembe ötlött az eddig leélt pár évem, s a tanulság nem túl bíztató, ami az levont következtetéseket illeti.
Kiskorom óta jóanyám azt mondogatta, hogy “Tanulj fiam, úgy lesz belőled valaki.” Én meg hittem neki és tanultam. Elvégeztem az általánost, aztán aggódtam a líceumba jutás felől, mert úgy hittem, hogy számít valamit, jövőt építhetek általa.

A város legszínvonalasabb líceumába jutottam, lejártam s lejártunk a négy évet. Időközben tanáraink készítgettek minket a nagybetűs életre. Úgy hozta a sors, hogy egy nagyon kedves, történelem tanárnőnek köszönhetően megszerettem a szakot és elhatároztam, hogy tanítani szeretnék és elmondani a kisebbeknek, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben, a tisztesség, s az adott szó… meg ilyenek. Gondoltam, egyetem után csak összejön valami… és lejártam a három ketchupszószos ( Bolognás ) EU szintes évet, ( ismétlem: egyetemen és nem főiskolán), ment a töri reggel, délben, meg este, a peda modul (a történelem tanítására összpontosított féle, nem akármi ) is meglett. Államvizsgám majdnem 10-es, a három év átlaga majdnem 9-es… mehetek tanítani.

Örültem, nagy volt a lelkesedés… elmentem, kiálltam az emberkínzó sort (vagy háromszor) a Tanügy épületében, rohangáltam papírokért… de megérte, eljött a nap, a perc, nyílt az ajtó, belépek… rám néz a hölgy, kezembe nyomja a papírt, amin azt írja: Polgári Nevelés, szépen románul ( de ékezetek nélkül, t.i. a tanügy hivatalos papírjain nem használnak ilyesmit… ). Kérdem, hogy mi akarna ez lenni, s hol a történelem? Megkapom a választ kérdésemre, miszerint az oklevelemen nem szerepel a történelem kifejezés és a nemzetközi kapcsolatok nem egyezik meg a történelemmel, tehát szakképzetlen vagyok, szakképzésemmel polgárit taníthatok. A hideg zuhany után megkérdeztem a hölgyet, hogy van-e fogalma arról hogy a szakom mit fed… ő visszakérdett, hogy olvastam-e a listát a világhálón? Mert az dönti el hogy én fel vagyok-e készülve vagy sem, mert azon írja, hogy a szakom, a nemzetközi kapcsolatok, nem kompatibilis a történelem fortélyaival.
Elhagytam a termet… s azon gondolkodtam, hogy akkor minek van a versenyvizsga, hogyha az ember fölött listák döntenek? Szakképzetlen… miután annyi órát végigültünk a történelmes évfolyammal együtt, egy teremben vizsgáztunk, ókor, középkor, jelen, jövőbeli prognózisok, elméletek. Mikor a tanárnő minket kért meg óra végén, hogy segítsük, mert úgy látta, mi vagyunk a legfelkészültebbek az egész évfolyamon… De a lista… döntött.
Most, a túlélésért folyó küzdelemben, minimálbérért teszek-veszek… egy olyan helyen ahol nem is gondoltam volna. Mert vannak listák…


pontos átlag: 2.00

pontos átlag: 2.96


Hozzászólások

5 megjegyzés » “Paradoxon”

  1. Békés Gábor » június 13, 2009 8:37 am

    Ha vinni akarod valamire, ne iskolába jelentkezz, hanem az uralkodó pártba, titkosszolgálatba, besúgónak, stb, ott szerzel jövőt építő kapcsolatokat, naív.

  2. Zoli » június 11, 2009 6:03 pm

    Te még nagyon fiatal lehetsz, de sajnos majd rá fogsz jönni, hogy ebben az országban egyáltalán nem érdemes egyetemet végezni (avagy hülyeség itt maradni, miután elvégezted) :(

  3. laptop » június 10, 2009 7:53 pm

    Valasz: FlagellumDei-nek…
    Mikor a szakon alaptantargy a tortenelem, legalabb is, szephazankban es 3 even keresztul mast sem hallasz(megjegyzem az egyetem kancellarjatol es a tobbi kis es nagymuftitol), minthogy ez eleg, s ezzel lehet menni tortenelmet tanitani… akkor kicsit pofara esel, mikor kiderul, hogy valaki tevedett. Persze, nem mindent kell elhinni amit mondanak… de aki nem tanulta, az nem tudja, hogy miben all a nemz.kapcs. Mellesleg az argumentum ad hominem elmaradhatott volna…
    Minden jot…

  4. Akabelle » június 10, 2009 3:25 pm

    hát, nem túl biztató kilátások… s én akarok érettségizni 2 hét múlva…

  5. FlagellumDei » június 9, 2009 12:47 pm

    Hat oregem, te nem vagy piskota.
    Te meg tenyleg azt hiszed, hogy az egyetemi diplomad miatt mindenki terdre borulva hajlong labaidat csokolgatva. Valahogy megsem ertem, hogyan kerulhettel a nemzetkozi kapcsolatok szakiranyra, amikor te tortenelem tanarnak keszultel. Nem tunt fel a 3 ev ( regebb ennyi volt a posztlici es annyit is er ) alatt, hogy az 1 kicsit mas?
    Errol eszembe jut 2 regi ismerosom, akik anno, a forradalom utan FELVETELIZTEK egyetemre. Egyikuk foldrajz-turizmust vegzett. Ballagasakor megkerdeztem: na, akkor most vegul mi is lesz beloled? a valasz: hat TURISTA!.
    A masik becsulettel allamvizsgazott fizikabol. Kerdeztem tole, hogy na fiu, akkor most elmesz tanitani? Erre o felhaborodva nezett ram es megmagyarazta: minden valamire valo intezmenyben, gyarban van 1 csomo ember, aki papirokkal jon-megy a folyosokon. Valahol majd csak ellesz o is…
    A te eszjarasod szerint akkor en valoszinuleg a kepzomuveszeti akademiammal tanithatnek anatomiat ( elvegre fontos tantargy volt ), muveszettortenelmet ( megfontosabb) vagy esetleg tornat? ( az is volt az orarendben ).
    kovetkeztetes: alma vagy.

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex