Piti kis átverés
február 5, 2010, Dunci | Átverés (A dzsungel törvénye), Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Közlekedés (Gyí, te Logán!) | Szólj hozzá
Kolozsváron a buszjegy ára nemrég ment fel 3 lejről 3,5-re. A jegyárus néninek 10 lejt adtam és egy ötvenbanist, hogy pontosan 7 lejt kapjak vissza. Általában szememmel is szoktam követni, mennyi visszajárót számol ki az eladó, aki most csupa 1 lejest adott, szám szerint tehát 7-et kellett volna kapjak.
Gyorsan számolta a sok zöldhasú lejt, de tudatalatt érzékeltem, hogy valami nem stimmel, így mikor megkaptam, rögtön újraszámoltam. Csak 6 lej volt. Halvány gondolat merült fel bennem, hogy nem számított rá, hogy megszámolom, és 1 lejjel átvert, de még mindig jóhiszeműen fordultam vissza hozzá, és kértem a maradékot.
Közölte velem, amit már én is tudtam, hogy nemrég felment a jegy ára. Elöntött a méreg, hiszen ha felmegy a jegy ára, és nem is látja az 50 banit, amivel a 10 lejest kipótoltam, akkor is legalább még 50 banit kellett volna visszakapjak. Ő is tudta már, hogy én tudom, de a miheztartás végett elmondtam neki, mennyivel drágult meg a buszjegy, és azt is, hogy mennyit kaptam vissza.
A számára kínos szituációt úgy oldotta meg, hogy az elfelejtett visszajárót a lehető legundokabbul lökte ki a bódé párkányára. Orra alatt persze tudom, milyen szép szavakat moroghatott, de én is legalább olyanokat, ha nem cifrábbakat mondtam félhangosan, magam megnyugtatására.
Napom tehát jól indult, nem hagytam magam átverni. A pozitív hozzáállás, az a lényeg.
Balkán shopping
január 28, 2010, szl | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni) | 1 megjegyzés
Kolozsváron úgy szaporodnak a nagy bevásárló-entertainment központok, mint a gomba, ha kicsi nedvet kap. Ami nem változik, az az esszencia, a balkán fíling. Minap egy nagy tolókosár árut raktunk össze, zöldség, gyümölcs, kaja, és egy tekercs színes csomagolópapír. Utóbbival meg is gyűlt a bajunk: a hölgy a kasszánál legalább tízszer húzta el a vonalkódolvasót rajta. Nem csippant. Visszaküldött, hozzunk egy másikat. Az sem csippant. Aztán megkérdezte: tényleg meg akarjuk ezt venni? Mert ha igen, hívja telefonon az okosabb ügynököt, vagy kit, de egyszerűbb, ha mégsem akarjuk megvenni azt az egy dolgot. Hát persze, hogy azt mondtam, vár a fene az ügynökre, inkább nem kell az az izé. Nehogy zavart okozzunk a Mátrixban, még tán egyeseknek déjá vű érzése támad. Nehogy már valamit azért tegyünk a kosárba, mert tényleg meg akarjuk venni.
Olcsó mobilis belvárosi reklámfelület
január 28, 2010, les | Arculat (Balkán dizájn) | Szólj hozzá
A fotó teljes nagyságában itt tekinthető meg.
Visszakérem a lakáshitelt
január 19, 2010, reku | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 5 megjegyzés
A történet 2006-ban kezdődik, de akkor még unalmas: ügynök megkeres, meggyőz, család is bíztat (az ügynök is családtag!), hát belemegyek: szerződés a RBL-vel. Bosszant, hogy egy számomra teljesen antipatikus banknál folyószámlám kell legyen emiatt, plusz megcsináltatnak velem egy újabb bankkártyát. De még belefér. Apuka, anyuka segít, gyűl a számlán a pénz, valahol az alagút végén csillog egy pici remény: egyszer lesz lakáshitelem, s hátha lesz mire költeni…
2007-ben levélben értesítenek arról, hogy a bank jóváírta a beígért kamatot, állam bácsi pedig a prémiumot. Ettől a derűs pillanattól kezdve viszont egyre sötétebb az egész ügy.
2007 végén az ügynököm már nem foglalkozik ezzel, tanácstalan vagyok. Pár hónapos csecsemővel a kenguruban több ízben előszobázom az egyetlen illetékesnél… A tag profi, seperc alatt meggyőz, hogy duplázzam meg az összeget, mert jól járok! Persze le kell perkálni a banknak az új összegnek megfelelő (nem kicsi!) “komissziont”.
2008-ban már nem érkezik értesítés. Igaz, közben lakcímet változtatok. A bankszámlámat felszámolják, de előtte megnyugtatnak, hogy más számláról is utalhatom a megtakarítani kívánt pénzt. Év végén újabb pánik, ügynökkel kellene tanácskozni. Egykori ügynököm segít, sikerül megnyugodni újabb infók birtokában.
Fel sem tűnik, hogy 2009-ben sem érkezik értesítés a számlaegyenlegről. Egye fene, még kitart a nyugalom. 2009 vége fele viszont nem találom az ügynök névjegyét, nem emlékszem a nevére sem, így hát tárcsázom a szerződést tartalmazó mappán megadott központi számot. Előadom a problémám, ti. hogy kellene az ügynök neve, ha nekik van ilyen nyilvántartásuk.
Ez volt december elején… Az események sűrűsödnek. A telefon végén közlik velem, hogy semmilyen információt nem szolgáltathatnak ki, mert nincs jelszavam. De sebaj, bármelyik bankfiókban rendelnek a szerződéshez jelszót.
Nem késlekedek, pár nap elteltével egy órát töltök egy bankfiókban, de a bankos hölgy teljesen más információkkal rendelkezik. Óbégat, hogy az ilyen régi szerződésekhez nincs hozzáférésük. S különben is csak telefonon lehet érdeklődni… Végül közös nevezőre jutnak a központtal, megírjuk a szerződésmódosítást, hogy hát legyen jelszavam. 2-3 nap múlva nyugodtan telefonáljak, ott majd mindent megmondanak!
Túl korán szusszanok fel. A beígért időpont + 2 napig meg sem érkezik a kérelem. Aztán újabb napok elteltével közlik velem, hogy iktatták, de még nem dolgozták fel. Aztán egymást követő 3 napig nem működik a belső hálózat, hiába telefonálok. Aztán kitörnek az ünnepek, nem is próbálkozom csak január elején.
Magabiztosan tárcsázom a számot (már kívülről tudom, érthető, miért). Percek elteltével fuldoklok a dühtől: fabatkát sem ér a módosítás, mert nem egyezik az aláírás. Menjek vissza oda, ahol leadtam, írjunk még egy papírost, mert az aláírás muszáj egyezzen. S különben is, bármelyik bankfióknál megmondják, ami engem érdekel. Nem hiszik, hogy ott mást mondanak nekem… Mindegy, ebbe nem megyek bele, belátom, hogy „más a szó ha mondják…”
Vissza a bankba. Ismét kisgyermek lóg rajtam. Szerencsére ugyanaz a hölgy, akivel a jelszavas kérvényt töltöttem ki, emlékszik is rám, nem kell Ádámtól és Évától kezdeni. De baj van. Változott az összes űrlap, neki még nincs új, kell telefonáljon a központba. Ők még nem tették fel a belső hálózatra, nyomtatni sem tud, de nem baj, nemsokára… Várok… Megsajnál, telefonál: itt vár az ügyfél, nem tágít, legyenek oly kedvesek, e-mailen is küldjék el. Hálás vagyok neki, de újabb várakozás következik…. Ismét telefonál: né, az ügyfél ölében sír egy baba, miért nem küldték? Elküldték? Ja, akkor az e-mail fiókkal lesz gond, legyenek oly kedvesek, küldjék el a főnökasszony címére is. A főnökasszonyt már ismerem, kiselőadást tartott arról, milyen béna vagyok, hogy még nincs kiforrott aláírásom, lám, mekkora kalamajkát okoztam itt… Végre kinyomtatható az űrlap. Kerek negyven perc alatt sikerült!
Ismét azzal bíztatnak, hogy 2-3 nap múlva telefonálhatok. Most már van tapasztalatom, csak egy hét után próbálkozom. Mondanom sem kell: még nincs iktatva. De csak 10 nap elteltével próbálkozzak ismét, mert bevezetni, feldolgozni sok idő kell… Erősen csodálkozom, hogy ennek a banknak ennyi rengeteg kérelmet kell iktaniabevezetniefeldolgoznia. Ha csak nem arról szólnak, amiről az én következő kérelmem fog szólni, ti. hogy adják szépen vissza a pénzem, tartsák meg a kva előnyös de ha belegondolunk mégsem annyira előnyös hiteleiket, s ne legyen több dolgom velük soha az életben!
Idzsienizáré
január 18, 2010, klorofill | Átverés (A dzsungel törvénye) | 6 megjegyzés
Hosszas, reggeli, hiábavaló séta után (álláskeresés céljából) lépek be tömbházamba. Bezzeg, első pofon az újonnan kifüggesztett borsos közköltség, de elhessegetem, valahogy meg lesz ez is. Vajas kenyérrel. Alig lépek be a lakásomba, hallom, hogy a folyósón dörömbölnek a szomszédokhoz, s a szokásos kérdések, milyen család, hányas “lakosztály”, effélék. Egyből felvillan előttem a lehetőség, hogy rendőrök. Akkor most én a tulaj unokatestvére vagyok, vagy mi is? S kopogás az ajtómon. olvasd tovább »
Fény a sáros, sötét bekötőút végén
január 12, 2010, knorr | Közlekedés (Gyí, te Logán!) | 6 megjegyzés
Hogyha még nem próbáltad volna ki az Észak-Erdélyi Autópálya elkészült, 42 kilométeres szakaszát, most tedd meg. Az igazi ínyencek ráadásul Torda felől hajtanak rá: araszolnak egy jót a panelek között, megkeresik a kis, nyamvadt, ferdén lógó autópálya táblát az egyik körforgalomban (tudomásom szerint két helyen van kitáblázva a lehetőség, egyik tábla sem nagyobb mint egy rendes közúti jelzőtábla) majd ráállnak az autópálya felé vezető útra. olvasd tovább »
Lassan járj, tovább érsz…
december 28, 2009, Akabelle | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Közlekedés (Gyí, te Logán!), Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 6 megjegyzés
Nem is olyan rég volt, épp siettem valahova. Meg szerettem volna spórolni 20 percnyi gyaloglást, mert már amúgy is késésben voltam, ezért az első lehető helyen felültem egy buszra. Egyetlen megállót kellett menjek.
Egyszer egy egyetemistáknak szóló kis könyvben olvastam egy olyat, hogy ,,az ellenőrök bőr- vagy farmerdzsekit hordanak és nincs náluk Kauflandos zacskó”. Körül is néztem, és fel is tűnt egy alak, de gondoltam: ehh, nem lehet akkora pechem, hogy elfogjanak. Volt bérletem, de két teljesen más vonalra, egy megállóért meg kár lett volna jegyet lyukasztani. Mégis, valamilyen meggondolásból a busz közepe felé haladtam, hogy legalább ne az első pillanatban füleljenek le (már ha tényleg ellenőr az illető). És az volt. Ahogy letettem a táskámat, már meg is láttam a társát (aki mellesleg tényleg bőrkabátot viselt), és egy perc sem telt el, már két irányból kérdezték, hogy hol a jegyem/bérletem. Nyugodtan letettem a táskámat, megkerestem a bérletet, amely egy villamos- és egy trolivonalra szólt, semmi esetre sem az illető buszra. Ekkor beindult az ellenőr-pszichológia.
Meg vagyok győződve afelől, hogy az ellenőrök naphosszat az embereket tanulmányozzák és a gondolatmeneteiket próbálják követni. Így tettek az én esetemben is. Az első ellenőr kérdezte is: ,,Na mi van, kisasszony, azt hitte, hogy nem vagyok ellenőr, mi? Láttam, hogy amikor felült, nagy gondosan körülnézett, engem észre is vett, de mégsem szállt le. Azért rohant a busz elejéhez, hogy ne kapjam el, ugye?” … Szóhoz sem jutottam, mire a másik ellenőr a védelmemre kelt: ,,Nem igaz, csak azért jött előre, hogy letegye a csomagját és megkeresse a bérletét!” (mondjuk ez részben igaz is volt) Mindenesetre megérkeztünk a megállóhoz. Leszállítottak, és mialatt a büntetést akarták kiróni rám, még mindig azon vitáztak, hogy melyikük látott meg engem először és hogy melyik találta ki pontosabban a gondolatmenetemet.
Ez után egy fontosabb kérdésre terelődött a szó: hogy milyen büntetést kapjak. Mert ha helyben fizetek, az 20 lej. Ha nyugta nélkül, akkor nekik fejenként jut 10-10 lej, ha nem, akkor meg a városnak jut 20. Ezen is összevesztek, és a vége az lett, hogy visszaadták a bérletemet és azt mondták, hogy menjek a szemem világába.
Találkozunk…
december 15, 2009, szl | Kommunizmus (Sarló és kalapács) | 2 megjegyzés
Irma nőies, de szikár, erős teste tekintélyt parancsolóan feszült a félhomálynak, mellette János állt, kigombolt hófehér inge látni engedte férfias mellkasát. Tekintetük az égre szegezték, kezük ökölbe volt szorítva, arcuk izmai már-már szétpattantak a büszkeséggel összegabalyodott izgalomban. Amint ott álltak, egyszer csak a távoli (az aranyló búzamezőkön is túli) kék hegyek mögött soha nem látott ragyogással fölkelt a nap. A hirtelen jött káprázatban előbb alig láthatóan, majd egyre élesebben körvonalazódtak a rakéta első lángnyelvei, a hatalmas füst máris elborította a völgyet, Irma és János hajába beletúrt az elképzelhetetlenül erős széllökés.A rakéta utat tört magának a csillagok felé. Indítása után kisvártatva az általa keltett légörvény már a XII. F. osztályfőnökének haját borzolta, ezután rögtön a XII. A. éltanulója mellett haladt el, s csakhamar az első csillagok közé furakodott, a Tejút szélére, ahol a teljes tanári kar, ennek közepén pedig az Igazgató elvtárs lebegett. Irma és János sóvár szemekkel néztek utána, majd a gyorsan távozó csoda ürességével a szívükben, mégis bizakodóan, egymás kezét fogva indultak vissza a városba. Lépteik nyomán, a traktorjárta út porában a következő mondat rajzolódott ki: “Találkozunk 1987-ben.”
Így dolgoznak a Dacia-szervízben
december 2, 2009, knorr | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Közlekedés (Gyí, te Logán!), Munkahely (Meló-dráma) | 5 megjegyzés
Történt nem is olyan régen, hogy elvittem az autót (Dacia Logan 1,6) 60 ezres átvizsgálásra: olaj, fékbetétek, vezérműszíj cseréje, meg minden ami ilyenkor szokás. Mielőtt kiszállnék az autóból, még átvillan az agyamon, hogy a bal hátsó biztonsági öv csévélőjével valami baj van: nem húzza vissza az övet használat után, úgyhogy szólok, talán azt is nézzék meg. A komótosan fütyörésző szaki bólint, én el.
10 perc múlva hívnak, a 6 lejes szerviz valami 2000 lej körüli tétel lesz. (A telefonban pár másodperces csend, míg én összeszedem magam) Normális, lezser hangon mondom, hogy hát ha ennyi, akkor ennyi, csinálják meg.
Ja, s az övvel az van, hogy nem lehet javítani, csak egészben cserélni – így a szaki – csak egyrészt most épp nincs ilyesmi raktáron, másrészt további 8000 lejes tétel lesz. Újabb csend, próbálom magam elé képzelni az övet, egy darab gurtni meg egy rugós csévélő izé, a kurva életbe, ez hihetetlenül sok. Mondom, hogy hát kösz, azt akkor most hagyjuk ki.
Az ügy szünetelt pár hónapig, majd a napokban úgy gondoltam, én is ránézek egyszer az övre, nem lehet az olyan bonyolult. A kalaptartó filcbetétét meglepően könnyen, szabad kézzel lehet felfeszíteni, hiába, low budget autó ez – alatta pedig ott a csévélő, és még valami ide-oda tekergő, ágas-bogas izé, ami nem stimmel.
Mit mondjak, igazi román craftsmanship, ahogy illik 2000-es számla ellenében. Ennek fényében nem is akarom tudni, milyen munkát végeztek az autó többi (átlag-felhasználó számára kevésbé szembetűnő) pontján, mindenesetre többet márkaszervíz engem nem lát.
U.i.: A szóban forgó Dacia-szervíz kolozsvári, és a feleki úton van. A másik, Dorobanţilor úti szervizzel szintén vannak élményeim, épp ezért gondoltam, váltok és megyek inkább a feleki útra.
)
)
A neo-szocreál költői bája
november 10, 2009, hedgehog | Kommunizmus (Sarló és kalapács), Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Turizmus (A vaku visszavág) | 4 megjegyzés
-Nem lehet, most nagyon elfoglaltak vagyunk.
A szocreál szállók kipofozott, felcsillagozott verziójában járok: a festék a falon már friss, a csaptelep ambientes pompájában ragyog, és az új ágytakaró színe a függöny vagy a padlószőnyeg árnyalatára válaszol. A bútorok formája, az éjjeliszekrénybe épített, muzeális értékkel bíró rádió vagy a fürdőszobai pult ugyan márványmintás, de dácsiaszürke műanyaga azonban maga a kilógó lóláb. olvasd tovább »
új keresés »
