Árukapcsolás. Telemea, az igazi Energizer!
február 15, 2011, Vizi Boromir | Tárgyak (Ojjektumok), Kaja (Odakapaszkodott a fazékhoz) | 6 megjegyzés
Ezt a kedves csendéletet egy kolozsvári bevásárlóközpont technikai részlegén fotóztam.
Vödrös narancs-promócióóóó a Kauflandba’!
február 3, 2011, sssipike | Átverés (A dzsungel törvénye), Kaja (Odakapaszkodott a fazékhoz) | 4 megjegyzés
Az informális hírcsatornákra kellőképpen rágyógyult feleségem hív, hogy ha szombat délben nincsen jobb dolgom, menjek már el a Kauflandba, állítólag lehet úgy vásárolni narancsot, hogy egy vedret is adnak hozzá. Hogy milyen rég nem ettünk narancsot, meg a veder milyen jó lesz a játékoknak, stb. Mivel épp semmi jobb dolgom nem volt, el is mentem a Kauflandba. Nagy meglepetésemre kiderült, hogy a fél Monostornak épp semmi más jobb dolga nem volt, mint eljönni ide vedres narancsért.
A konzum-kapitalizmus templomában húsz év után is azonnal előjönnek a hiánygazdálkodás reflexei, ha akad valami jó kis promóció: a hatalmas bevásárlókocsi-torlódás a narancsos ládákhoz alig lehet hozzáférni, aki hozzáfér az egyszerre négy-öt vederrel vesz (hogy legyen a szomszédnak is). Persze azonnal felfedezik, hogy az üzlet vezetősége által meghatározott „veder narancs” fogalom tágan értelmezendő, leginkább úgy, hogy a vedret túlcsordulásig rakják, majd a bevásárlókocsi oldalához támasztják, és még rátesznek négy-öt narancsot. Hogy legyen. Lökdösődnek, idegesek (Ő már volt! Mit állja el az utamat? Miért vesz annyi vedret? Álljon arrébb!), a narancsokat idegesen hajigálják. Aki már megszedte magát, kéjesen a mérleghez somfordál, és megnézi, hogy a megszabott 7 kiló helyett mennyi narancs fért bele az ő vedrébe. Ha megvan a 9 kiló, lehet menni a kasszához.
U.i.: a veder sajnos túl kicsi, nem fér bele az összes legó. Legközelebb legalább kettőt veszek.
Szigetelőszalag rulez forevör!
február 2, 2011, sssipike | Tárgyak (Ojjektumok), Közlekedés (Gyí, te Logán!), Arculat (Balkán dizájn) | 4 megjegyzés
Nem is különösebben szép, meg nem is nagyon érdekes vagy erős autó a Renault 15. Tudomásom szerint sosem volt a kamaszok álma, de hát a „kétajtós” sportkocsi a 90-es években nagy szó volt, főleg, hogy akkoriban már olcsó is volt, meg egy kisebb család is belefért. A Renault 12-re épült, így jó eséllyel a Dacia-alkatrészek is jók voltak hozzá: nem csoda hogy hozták, mint a cukrot. Pár éve még láttam egy-egy rohadófélben levő példányt Kolozsvár utcáin, de aztán egy komolyabb zuhé hatására mind elolvadtak, s lassan beszivárogtak a beton repedéseibe.
Mikor már úgy tűnt, hogy már a nevét is elfelejtettem, az alábbi, szigszalaggal körbetekert példány jött szembe egy györgyfalvi-negyedbeli kisutcán: egy nyugdíjas bácsi vezette. Kesztyű, sofőr micisapka, a botja kívül, a baloldali tükrön lógott – kiszálláskor az öreg onnan vette el. Korábban úgy tudtam, a gitt meg a sziloplaszt a házi karosszériakovácsok fő fegyvere, de rá kellett jönnöm, hogy a rétegesen felhordott szigetelőszalag is igen stílszerű, a nagyobb lyukak (mit lyukak? Hiányzó lemezek!) lefedésére.
Azt nem tudom van-e az autónak műszaki vizsgája, az viszont biztos, hogy az autó többé-kevésbé napi használatban van. Bár korábban nem tartottam különösebben izgalmas autónak, így, így, a ráhullott levelekkel, sáros szigetelőszalaggal, öklömnyi lyukakkal együtt egy közlekedési múzeumban a helye. S ha talán mégsem kerülne oda, érdemes megörökíteni az utókor számára. Nem másért, de nem tudni mikor támad egy nagyobb szél, s marad az autó helyén egy kis kupac rongyos-koszlott szigszalag.