július 9, 2009, gogolka | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni)| Közlekedés (Gyí, te Logán!)

Balkán IC



Vonatozom. IC-n utazom Bukarestből Kolozsvárra, kényelmes ülések, az asztalkán elfér a laptop, és a légkondi is működik. 13 óra 33 perc van, és, bár 13 órakor már indulnunk kellett volna, még sehol semmi. Az utasok közül már többen is érdeklődtek mobilon ismerőseiktől, nem sztrájkol-e véletlenül a vasúttársaság, de senki nem tud ilyesmiről.

Aztán megjelenik a kalauz, és hangosan, udvariasan közli: azért késünk, mert be kell várnunk a tengerről érkező vonatot, amelyről többen is Aradra, Váradra, Kolozsvárra vagy Félixfürdőre tartanak, és a következő csatlakozás csak este nyolckor lenne.

Az utasok felhördülnek, egy nyugdíjas korú néni azt mondja, ilyent még soha nem hallott, hogy a vonatok bevárják egymást, a mellettem ülő lány azt hangoztatja, hogy akkor adják vissza a jegyeinket, egy ötvenes hölgy pedig azon háborodik fel, hogy egy pár utas miatt nekünk kell szenvednünk.

Nagy szenvedés, várni félórát azért hogy mások esetleg ne kelljenek hét órát az állomáson töltsenek – mondom neki. De nincs kivel beszélni, többen is támadásba lendülnek, a nyugdíjas néni azt osztja, hogy bezzeg amikor a lánya lekésett egy repülőgép-csatlakozást (mert ott sincs olyan, hogy egyik bevárja a másikat - jegyzi meg), a reptér hoteljében szállásolták el, és milyen jól bántak vele.

Az egyetlen, aki érveket hoz fel, egy középkorú férfi, aki azt mondja: azért szólhattak volna idejében is, hogy késni fogunk. Teljesen igaza van, mondom neki, és közben azon gondolkodom, mennyire rosszul esne a másik vonat utasainak, akik önhibájukon kívül késnek, hogy mindenki őket okolja.

Egyszerű kis történet, épp az előbb zajlott le. Azóta már úton vagyunk, ez a Balkán IC.


pontos átlag: 2.00

pontos átlag: 3.27


Hozzászólások

2 megjegyzés » “Balkán IC”

  1. kik » július 11, 2009 10:06 am

    még hogy kényelmes ülések. egy 10 éves gyereknek esetleg… úgy tűnik egyébként ez mindennapos ezen az ic-n, mert én is így jártam. egyébként ha nem érik el a csatlakozást az tényeg szás, mert már konstancáról is 7 órát vonatoztak szegények.

  2. Barni » július 9, 2009 2:32 pm

    Hát ez igazán érdekes. Vonat és menetrend rajongó vagyok, de ilyent még én sem halottam, h bevárnák a másik vonatot.
    Azért nem, mert az az egész menetrendet felborítja. Gondolom az 531 es IC ről van szó, és akkor lehet h én lekésem az udvarhelyi csatlakozást Segesváron, mivel késett a vonat…(bőven elérem, csak a példa kedvéért hoztam fel)
    A 300 -as vonalon pedig sok kiágazás van, ahol csatlakozások vannak.

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex