október 21, 2009, Dunci | Átverés (A dzsungel törvénye)| Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni)| Közlekedés (Gyí, te Logán!)| Munkahely (Meló-dráma)

Customers last



Amerikában, vagy a nyugati államokban van egy olyan vendéglátóipari aranyszabály, hogy “Costumers first”, ami kb. azt jelenti, hogy a vendégnek mindig igaza van, akkor is, mikor valójában nem. A lényeg az, hogy a kiszolgáló személyzetnek a vendég minden kéréséhez, még ha jogtalan is, jó pofát kell vágnia és lehetőleg teljesítenie kell minden idióta kérést.

Persze itt minden másképp van. Helyszín: a bukaresti Északi pályaudvar (Gara de Nord). Két ismerősömmel jegyet készülünk vásárolni. Én Kolozsvárra jöttem, az egyik lány Iași-ba tartott hálókocsival, a harmadik imerős pedig bukaresti volt, ő csak segített nekünk cipekedni. Mivel a hálókocsikba szóló jegyeket az állomás egy külön részén kell megvenni, az idősporlás végett különváltunk. Megvettem a jegyem, a megbeszélt helyen vártam, hogy visszaérkezzen a Iași-i lány. De nem jött. Tíz perc várakozás után elindultunk megkeresni őt. Amikor megtaláltuk, még mindig a jegypénztárnál állt és vitatkozott az elárusítónővel. Majdnem sírt. Az egyik kasszától a másikhoz irányították, de a másik nő sem tudott neki segíteni, visszadobta a jegyét. A háttérben egy nagyon egyszerű dolog állt. A néni, akihez a lányt először irányították, kiállította neki a jegyet a hálókocsira. Ő 200 lejt fizetett a jegyért, de az kasszásnő csak 100 lejből adott vissza, amit a vásárló nem hagyott szó nélkül. A kasszás sem engedett a maga igazából, ami odáig fajult, hogy egy főnök kellett rendbehozza a konfliktust: újraszámolták a bevétlet, módosították az adatokat a számítógépen stb. Mikor minden letisztázódott és a főnök is elment, a lány egy felső ágyat kért a kupéban, mert lent nem szeret és nem is tud aludni. A kasszásnak azonban nagyon bántotta az önérzetét az előbbi kis közjáték és felrótta az utasnak, hogy nézze meg mit csinált: kijött a főnök, hogy helyrehozza a hibáját, ami az állásába kerülhet, hiszen most minden mozdulatokat figyelik, mert leépítések vannak a cégnél.

De Budapesten sem jobb a helyzet, a Keleti pályaudvar külföldieknek szánt információjánál két koreai srác kérdezett. Jómagam jegyet vásároltam, és tulajdonképpen csak akkor figyeltem fel, mikor az egész termet betöltő, viszhangos ordibálással közölte az üvegfal mögött ülő illető a két koreaival, hogy ő bizony jobban tudja mi miért van és melyik vonat hova megy, mert reggel óta itt ül a szolgálatban és neki ez a dolga. A két turista megszégyenülve ment el és nem vagyok biztos benne, hogy megtudták amit akartak.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 3.06


Hozzászólások

2 megjegyzés » “Customers last”

  1. Deák Réka » október 21, 2009 5:12 pm

    Mostanában történt a marosvásárhelyi rendőrségen . Az egyik barátom a szokásos “flotantos” ceremóniáját intézte. Azelőtt elment a rendőrségre, leellenőrizte a dokumentumokat, mindent beszerzett, majd amikor rákerült a sor, kiderült, hogy még hiányzik egy akta. A barátnőm védte a maga igazát és mondta, hogy leellenőrzött mindent és a hirdetőtáblán nem jelenik meg a kért iratok között az adott dokumentum. Erre a nő fapofával közölte, hogy azért nem, mert nem volt hely a hirdetőtáblán. Erre varrjunk gombot.

  2. Barni » október 21, 2009 2:47 pm

    1. Jó pár évvel ezelőtt, az IC -n hátramentünk kávézni a büfékocsiba, mint mindig Segesvár és Várad közt. A pincér megkért, hogy amennyiben csak kávét fogyasztunk, akkor hagyjuk el a kocsit, ami amúgy nagyrészt üres volt.
    2. Ugyanazon vonaton, egy másik alkalommal, kávét és szendvicset vettem 12 lejért. A következő héten, ugyanez 10 lejbe került. Meg is jegyeztem a pincérnek, hogy mennyire örvendek, h vannak helyek ahol csökkennek az árak…

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex