március 3, 2009, kolozsvarikitty | Szagok (A feledhetetlen szívás)| Közlekedés (Gyí, te Logán!)

Mégegyszer a vonatokról

Kb. négy éve történt, de nem tél volt, hanem nyár. A Temesvár-Iaşi vonatra ültem fel Kolozsváron, Paşcanig utaztam, éjjel. Rosszkedvűen figyelem a vonat állomásba érkezésekor hogy tömve van. De láss csodát, pont előttem áll meg egy nyitott ajtó, ahol az első fülke teljesen üres (mondjuk enyhe húgyszag terjengett, de ez az egész vonat velejárója volt).

Boldogan leülök menetiránnyal szemben, az ablak mellé, sose lehet tudni.
Érkeznek útitársaim: egy nő az első, enyhén szellemi fogyatékos férjével velem szemben lehuppannak. A nő a cipőjét levette, elő a keresztrejtvényt, rágyújtott egy cigarettára, - igen, a fülkében - és a sikeres út örömére vetett pár keresztet is. Ezt útközben gyakran ismételte. Hogy élete párja se unatkozzon, egy Polar feliratú 2 decis pillepalackot nyújtott át neki.
Mikor mindez megtörtént, érkezett két fickó is, egy darab mankó társaságában. Az elején úgy nézett ki, hogy egyik futtatója a másiknak, de kiderült, hogy nem, mert az, aki jámborabbnak tűnt, rendelkezett érvényes menetjeggyel, míg a másik 3 lej csúszópénzt adott a kallernak Vatra Dorneiig. Közben a nő vetette a kereszteket, dohányzott elegánsan. Később az egyik fickó igencsak kétségbe esett, mert rájött, hogy Vatra Dorneitől már nem lesz pénze, de milyen remek, ott a mankó, végigkoldulta vele a vonatot, és jött vissza nagy boldogan, hogy 5 lejt koldult össze, lám-lám, milyen jól járt, közben jófajta pálesszel is megkínálták. Ennek egyenes következménye lett, hogy kezdte nem túl jól érezni magát, és kihányt mellettem az ablakon. A nő vetette a keresztet, bagózott és néha elkapta Polar aljat. Már nem emlékszem milyen állomáson állt meg a vonat, de csapódik az ajtó, bejön egy öt tagú család, papa-mama, kislány, nagynéni, nagynéni kisfia. Gondoltam, hogy ez itt vicc, vagy a bolondokházában vagyok, vagy megy el az eszem. Ezek 5-en akarnak beülni 3 embernek való helyre. No de beültek, nem is akárhogy. Cipőt elegánsan le, tanulva a keresztvető nőtől, és elővették az áldott napraforgómagot, ami minden vonatozás természetes velejárója nálunk. Természetesen a gyermekek fáradtak, nyűgösek voltak, s addig járkáltak ki-be, míg valaki a folyosóról rájuk nem szólt, hogy csukják be az ajtót, mert olyan bűz megy ki a fülkénkből, hogy nem bírnak abban létezni a folyosón.
Szerencsére megérkeztünk Vatra Dorneira mindenki nagy örömére, ahol a két fickó leszállt, hihetetlen hangerejű böfögések közepette. A felállás a továbbiakban annyit változott, hogy a mellettem ülő nagynéni-szerűség hírtelen elaludt, de úgy hogy a két megüresedett helyen is végigfeküdt, s a lábával engem is nyomott odább, én meg vissza őt a karommal. Az sem zavarta, hogy nyűgös kisfia hosszában ráfeküdt, ugyanis a másik oldalra már nem fért. Egy idő után békésen horkolásztak.
Én pedig nagyon örvendtem, amikor útitársnőm, egy “Doamne ajută”-t mondott keresztvetéssel párosítva, Paşcaniban.

pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.98