április 15, 2009, kolozsvarikitty | Átverés (A dzsungel törvénye)

Életem legócskább átverése



Mentségemre szolgáljon, hogy még ifjú voltam és bohó, és az is, hogy a szüleim rengeteg népmesét olvastak gyermekkoromban.

Szóval középiskolás utolsó évemben jártam, és stoppal próbáltam akkori lakhelyemre eljutni, a 25 km-nyi távolságra levő szomszédos városból. Vasárnap dél volt, kevés autó, kb. egy óra stoppolás után egy közelebb a 60-hoz, mint az 50-hez bácsi megszólít. Soha nem fogom elfelejteni, alacsony volt, “nyeszlett”, barna kabátban, barna nadrágban, “cseszton sapkában”. Megtanítottak otthon, hogy idegen bácsikkal nem ismerkedünk, de ez öreg volt, szerencsétlennek tűnt, még arra is rájött, hova való vagyok, - mondjuk nem volt nehéz, abban az irányban stoppoltam - s hogy-hogy nem, témázni kezdtünk. Elmondtam, hogy ki vagyok, mire ő, hogy ismeri apámat, együtt vettek múlt héten “gogos-paprikát” az “aprozárban”, különben is apám mennyit segített rajta, - apámnak valóban vannak empatikus hajlamai -, hogy ő haza fog engem vinni az autójával, legalább meghálálja apámnak a sok jót. No, okés.

Közben kiderül, hogy a fiát várja, aki elment adósságot fizetni, meg a feleségét, aki rokonlátogatóba ment az autóval. Várjuk ketten! Hát okés, várjuk. Közben mondja, mondja, mondja…már nem emlékszem mit…Egy adott ponton közli, hogy valóban haza visz, s nem is kell a stoppért fizessek, csak valami minimális pénzt adjak neki kölcsön a benzinbe, mert valamit összekavartak az adóságmegadásnál, és otthon becsületszóra visszakapom. Nálam annyi pénz volt,amennyi a stopra volt szánva, szívesen oda is adtam, vissza sem kellett volna adja. Várjuk tovább a családot, akik nem jönnek.

A kedves bácsinak zseniális ötlete támadt: valamelyikünknek el kéne menni a felesége után, aki megülte magát, másikunk maradjon itt, várja a fiát. Nekem még mindig nem esett le, hogy mire megy ki a játék, mondom, hogy én várhatok, de lövésem sincs, hogy ki a fia, meg ő sem tudja, hogy én ki vagyok, szóval ennek nagy értelme nincs. -ja, a történet még mobilkorszak előtti-, de a felesége után elmegyek, ha nem messze kell menni, s elmagyarázza hova. Nagy kegyesen, egy az utca végén levő házra mutatott, ami előtt egy békebeli piros Dacia állt, amit a sajátjának vallott. Én meg elindultam oda….

Az udvaron egy úr sepregetett, ha jól emlékszem őszi faleveleket. Kérdezem, hogy a hölgy, akihez az autó tartozik, merre van? Közli, hogy a házban, de mit akarok a feleségétől?

Ekkor kezdett tudatosodni bennem, hogy engem az én csesztonsapkásom átvert. Viszamentem a stoppolóhelyre, természetesen sehol nem volt. Haragudtam magamra, haragudtam rá, haragudtam az egész világra. Tulajdonképen mostani pénzben kb. 5 lejt csalt ki tőlem, az zavart legjobban, hogy annyira naiv voltam, hogy abszolút nem gyanakodtam. Ha azt mondja, hogy hagyjam ott a hátizsákomat, hogy ne cipeljem, azzal is simán hagytam volna meglépni.

Végül egy román nyelven beszélő baptista társaság vett fel, akik csak a kiváncsiság miatt álltak meg, mert rég láttak stoppoló embert bőgni. Aztán elmeséltem történetemet nekik, s ingyen hazavittek, hogy ne csalódjam örökre és végérvényesen az emberiségben.

u.i: minden kommentelőnek üzenem, hogy ha azt akarjátok közölni, hogy idióta voltam, tudom :P


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.98


Hozzászólások

7 megjegyzés » “Életem legócskább átverése”

  1. Akabelle » május 16, 2009 1:59 am

    A jóhiszeműség nem jelenti azt, hogy valaki idióta. De ez a sírásos dolog lehet, hogy jó trükk. Habár sosem tudtam eldönteni, hogy mi jobb: zuhogó esőben stoppolni, hogy ,,sajnáltassam magam” (hátha felvesz, hogy ne fázzak sokáig az esőben) - ennek viszont az a hátulütője, hogy senki sem akarja összevizezni-sározni az autóját… vagy nagy csomaggal: hátha látja az ipse, hogy nem vagyok akármilyen csavargó, hanem komoly megjelenésű, de egyben csóró egyetemista - ellenpont az, hogy kevés embernek van türelme lehúzni az út szélére és megvárni, amíg az üres ,,borkányokra” vigyázva elhelyezem a hátizsákot, vagy addig matatok, amíg biztosan nem tudom azt, hogy nem fog kifolyni a leves és összetörni a tojás, amiből minimum egy hétig meg kell éljek… (legalábbis ez a személyes tapasztalatom, főként a Torda-Kolozsvár útvonalon)

  2. Koczeka » május 7, 2009 10:27 pm

    Szerintem én is simán bevettem volna amilye jó szívem tud lenni, főleg, hogy öregúr volt.

  3. bbeton » április 17, 2009 9:38 am

    Sajnalom. De jo kocsog volt a bacsi, ha mar ugy is akartal volna fizetni minek az egesz mese a bacsitol? Bizti nem volt normalis a pasi.

  4. gore » április 16, 2009 3:12 pm

    nem voltal idiota, sokan bedoltek volna a “kedves, josagos bacsi” trukkjenek, en is tobbek kozott. Mindenesetre volt fantaziaja az alaknak, meg emberismeretbol is jelesre vizsgazott volna, mert persze ha ismeri apukadat akkor rossz ember nem lehet, a csalad temaba valo bevonasa nagyon erzekeny pont szerintem a legtobb ember szamara, ez az aminek bedolunk, ez volt a trukk. Nem is gyanakodnal semmi rosszra ebben az esetben.

  5. adi » április 16, 2009 9:27 am

    A baptisták nagyon jó emberek :), egyszer Pestről hoztak haza ingyen és még kajával és üdítővel is megkínáltak. Sőt mi több Váradon a “kolozsvári” stoppolóhelyre vittek.

  6. kolozsvarikitty » április 15, 2009 9:22 pm

    Az igen, s barna csesztonsapkás bácsikkal nem ismerkedünk. :P
    S a baptisták “jóemberek”.

  7. Cartman » április 15, 2009 5:02 pm

    Ebből a történetből tényleg lehet okulni: ha sírdogálsz az útpatkán lehet, hogy valaki megsajnál és lesz egy ingyen fuvarod hazáig.

Szólj hozzá!





Biztonsági kód

Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex